Révdűlő, kedves kis ház, sok virággal. Csöpi néni otthona épp olyan, amilyennek gyermekként  képzeltem. Akik Dunakeszin nőttek fel, mind ismerik az alacsony és kedves tanárnőt, aki a jelenlegi Bárdos Iskola, anno 3. sz. Általános Iskola igazgatóhelyettese volt 1959-től. Terbe Józsefné mindig is meghatározó személy volt és jelenleg is fontos szerepet tölt be, csak már nem az oktatásban. Az iskolai évek után városunk nyugdíjas klubjának 21 évig volt a vezetője, ma tanácsadóként segíti őket, 81 évesen is vidám, élettel teli és szelíden mosolyog.

A mindig derűs, mosolygós Csöpi néni idén már 81 éves

Csöpi néni, milyen Dunakeszin nyugdíjasnak lenni, hogyan látja az elmúlt 10 évet?

Én Dunakeszin születtem, mindig is itt éltem, engem ide köt minden. Nem tudok elfogultság nélkül beszélni a szülővárosomról, nagyon szeretem. Sok mindent megéltem már itt, nagyon sok jót és bizony a nehéz háborús időszakokat is. Régen nagyon összetartó kis közösség volt Dunakeszin, aztán sajnos valahogy ez is megváltozott. Az utóbbi pár évben azonban megint azt tapasztalom, hogy Dunakeszi egy igazi élhető város lett, tele színes programokkal és kiváló rendezvényekkel. Itt figyelnek a lakosság igényeire és kéréseire, meghallgatnak minket. Nyugdíjasként is boldog vagyok, hogy itt élhetek. A régi rendszer 40 éve alatt nem történt annyi fejlesztés és változás, mint az elmúlt 9 évben. A közterek megszépültek, a szobrok gondozottak, a sok virág és faültetések hatására pedig nagyon szép zöld és virágos a város. Jólesik sétálni, megpihenni egy padon és csak nézni a sok kisgyermeket, akik szerencsére egyre többen vannak, mert mindenki érzi, hogy valóban jó Dunakeszin élni.

A klub korábbi elnöke, Csöpi néni – Fotó: Pas Dezső

Milyen intézkedéseket javasolna a városvezetésnek?

A Fő út közlekedését mindenképp mielőbb meg kéne oldani. Nemrég közel 2 órát buszoztam, mire beértem az Árpád hídhoz. Ez normál esetben eredetileg kb. 20 perc lenne, úgyhogy szerintem ez lenne a legfontosabb. Amit Dióssi Csaba polgármester úr az elmúlt években kiharcolt és tett a városért, az elképesztő, biztos vagyok benne, hogy kollégáival erre is meg fogják találni a megoldást.

Hogyan fogja megoldani a Dunakeszin már régóta fennálló nehéz közlekedési helyzetet.

Először is szeretném megköszönni Csöpi néninek a megelőlegezett bizalmat. Kollégáimmal valóban mindent megteszünk, hogy megoldjuk a kialakult helyzetet, hiszen valós problémáról beszélt, napi szinten tapasztalható a Fő úton a torlódás. Folynak a nagy beruházások és elkészültek a tervek, amelyek a megoldást jelentik.

Őszre elkészül az M2 kétsávosítása ami jelentős javulás hoz közlekedésünkben, hiszen négy egymással párhuzamos úton lehet majd eljutni a fővárosba, így a Dunakanyar felől Budapest irányába utazóknak lehetősége lesz kikerülni városunkat.

Ezt a célt szolgálja a Kossuth Lajos utcai csomópontnál lévő felhajtó építése is, így megduplázódik az M2 felhajtóinak száma.

Szintén ősszel készül el a 2,5 kilométer hosszú összekötő út, ami Dunakeszi északi határában összeköti majd az M2-es autóutat és a 2-es számú főúttal. Ezzel a beruházással elkészül Dunakeszi körül a körgyűrű, ami szintén jelentősen csökkenteni tudja a városunkon áthaladó forgalmat.

Azután,  hogy ez a  két beruházás elkészül, lehetőség nyílik egy régi tervünk megvalósítására, városunk Budapest felőli déli részén található két körforgalom bővítésére. A körforgalmak és a közöttük húzódó út 2 sávosra történő bővítéséről döntött a közlekedési államtitkár, jövő évben megkezdődik a kiépítése.

A Dunakeszi Fő út tehermentesítése és a közlekedés zavartalanabbá tétele szükségessé teszi a Fő út – Szakorvosi Rendelőintézet csomópontnál egy kanyarodó sáv kialakítását.

Hosszú, többfordulós tárgyalás után végre sikeres megegyezés született Újpest Önkormányzatával a Pálya utca-Külső Szilágyi úti kereszteződés átépítéséről. Bár az útkereszteződés már nem a mi közigazgatási területünkhöz tartozik, mégis mivel főleg dunakeszi lakosok használják, év végén megkezdjük kiépítését.

Jelentős változást hoz a szeptember a helyi tömegközlekedésben, elindul a 4. buszjárat, ami a város olyan területeit fogja érinteni, melyek eddig nehezen voltak elérhetőek.

Szintén a közlekedést segíti az idén kiépülő kerékpárutak a Repülőtér és Határ út mentén. Másik régi tervünk valósul meg a Budapest-Dunakeszi kerékpárút kiépítésével, ami idei kezdéssel, részben állami beruházásban valósul meg.

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy Dunakeszi az itt élők és gyermekeik jövőjét szolgálja. Ezt közösségi összefogással, a városlakók véleményét meghallgatva, hosszú távú stratégiai célok meghatározásával tudjuk megvalósítani. Mi együtt építjük Dunakeszit!