Csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Dunakeszin az elmúlt 5 évben. Míg 2010-ben 1326, addig 2015-ben 955 bűncselekményt regisztráltak.  Mérséklődött a súlyos bűncselekmények száma is. A statisztikák pontosak, de nem feltétlenül az adott év tendenciáját mutatják.

bilincs, bűnözés

Érzékelhetően csökkent az erőszakos bűncselekmények szám Dunakeszin 2010 és 2015 között. Hat évvel ezelőtt 45 erőszakosnak mondható bűncselekmény követtek el, míg tavaly ez a szám 36 volt. Az ügyészség által a Postnak megküldött adatok szerint 2015-ben nem történt gyilkosság a városban, 2010-ben azonban kettő is. Jelentősen visszaesett a szándékos testi sértések száma is, 24-ről 10-re.

Érdekesen alakult a vagyon elleni bűncselekmények száma. 2010-ben még 9 rablás történt, míg 2010-ben csak 3. Viszont nulláról 7-re emelkedett a kifosztások száma. A törvény szerint kifosztásról akkor beszélhetünk, ha valakinek a bódult állapotát használja ki az elkövető vagy védekezésre képtelen, állapota miatt magatehetetlen embertől vesznek el erőszakosan valamit. Jellemzően, ha idős embereket támadnak meg.

Amiben viszont növekedés mutatnak a számok, az a Dunakeszire bejelentett (nem feltétlenül itt élő) bűnözők száma. 306-ról 316-ra emelkedett a számuk.

Az erőszakos bűncselekmények (garázdaság, testi sértés, rablás) esetében a lakosságszámra jutó arány alapján tavaly Miskolc és Salgótarján végzett az élen, de napi egy ilyen bűntény Debrecenben, Pécsen, Nyíregyházán és Szegeden is megesett. Érdekesség, hogy továbbra is Pécsen történt a legtöbb emberölés.

Az adatok értelmezéséhez magyarázatot is mellékelt a Legfőbb Ügyészség. Azt írták: az adatrögzítési rendszer követő jellegű, tehát az adat rögzítésének időpontját veszi figyelembe és azt mutatja be, hány cselekmény kapcsán történt jogi döntés. Ebből adódóan nem vonható le az a következtetés, hogy hány bűncselekmény történt a vizsgált évben. Magyarán, lehet, hogy egy eset egy másik évben történt, mint amikor azt regisztrálták.

Előző cikkHárom új sportcsarnoka lehet 2017-ben Dunakeszinek
Következő cikkHa valami különlegeset szeretne adni karácsonyra!