Kevesebb ember az utcán, a VOKE bezárt, edzések sincsenek a Magyarság pályán, a diákok otthon tanulnak. Dunakeszi egyik szimbóluma, a lángosos sem nyit ki, a középítkezésen azonban még dolgoznak. Körbenéztünk Dunakeszin.
Délután háromkor néztünk körbe Dunakeszin. Tapasztalatunk szerint a boltok éttermek bezártak (aki nem, azt büntetés fenyegeti), azonban az élelmiszerüzletek nyitva vannak. Sokan választották tegnap is a nagy bevásárlást, ki tudja, hogy miért.
Ami viszont szomorú, de érthető, hogy Dunakeszi egyik gasztójelképe a Fő úti lángosos is bezárt. Beszélgettünk egy postással, aki elmondta, hogy nekik muszáj dolgozniuk, van aki még kézhez kapja a nyugdíjat. Van nála fertőtlenítő, maszk és kesztyű is, de “ezekben elég kényelmetlen dolgozni”.
A város egyik fontos építkezésén a szakorvosi rendelőintézet melletti pszichiátriai gondozó épületén haladt a munka. Nehéz megbecsülni, hogy mennyi van még hátra.
Amikor arra jártunk a Szent Mihály templom még úgy tervezte, hogy a miserend megmarad, de azóta központilag bejelentették, vasárnaptól nem tartanak nyilvános liturgiát a katolikus templomokban a koronavírus-járvány miatt.
Kollégánk vasúttal is közlekedett, alig utaztak a vonaton. Az elkészült KISS-ek is ott álltak. Mint arról beszámoltunk, nem tudták folytatni a tesztidőszakot, mert a Stadler szakemberei hazautaztak.
Dunakeszin egyébként létrehoztak egy Facebook-csoportot, amelyben segítséget tud felajánlani azoknak, akik a járvány miatt szükséget szenvednek.
Előző cikkA járvány miatt korlátozások a VSD-nél is
Következő cikkNégy Dunakeszin élő házi karanténban van