Noha kemény küzdelem volt a Magyar Értéktár által rendezett vetélkedő megyei döntőjében, ám szépen szerepeltek a Kis történészek, a Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola csapata.

csoportos

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Magyar Értéktár és Pest Megyei Önkormányzat közös szervezésében egy különös vetélkedőt rendeztek. A versenynek a célja, hogy Magyarország kulturális értékeivel és a hunagrikumokkal játékos formában ismerkedjenek meg az általános iskolások és a gimnazisták, abban bízva, hogy a hagyományőrzéshez való viszonyuk is erősödik, hogy az értékgyűjtésbe maguk is bekapcsolódjanak.

A vetélkedő során a Magyar Értéktárban és a Hungarikumok Gyűjteményében nyilvántartott nemzeti értékek és a hungarikumok kapcsán megszerzett tudásukat tehették próbára a kisdiákok, akik négyfős csapatot alkotva versenyeztek.

16700485_388040598223826_8300929334425193048_o

Az elődöntők január óta zajlottak, az első fordulóban egy online teszt kitöltésével vehettek részt a diákok, majd három megyei középdöntőre került sor, melynek egyik fordulóját éppen Dunakeszin tartották.

A verseny során mindvégig szépen szerepelt a Dunakeszin tanuló diákokból álló, Kis történészek nevű négyfős csapat. A hétvégén sor került a Pest Megyei Megyeháza patinás épületében a végső megyei megmérettetésre is, ahol szoros küzdelemben, fej-fej mellett haladtak a diákok, és végül néhány pontos különbséggel a dobogó harmadik helyen végeztek a dunakeszis diákok.

Évszázados hársfasor a márianosztrai Kálváriadombon
Évszázados hársfasor a márianosztrai Kálváriadombon

A vetélkedő végeredménye a Pest megyei általános iskolák felső tagozatában a következőképpen alakult:

1. helyezett 104 ponttal a Napraforgók csapata Jászkarajenőről
2. helyezett 101 ponttal a ZIMI-kum.hu csapata Törökbálintról
3. helyezett 98 ponttal a Kis történészek csapata Dunakesziről
4. helyezett 79 ponttal Itthon csapata Dunaharasztiból
5. helyezett 68 ponttal a Vegyes Négyes csapta Bagról, valamint holtversenyben szintén ennyi ponttal a Ady Dános csapata Dánszentmiklósról.

Előző cikkÚj körforgalom születhet a Kossuth Lajos utcánál
Következő cikkKigyulladt egy panellakás Dunakeszin