Akik tavaly kilátogattak a Mozdulj Dunakeszi! programsorozatra, azok már jól ismerhetik Borsos Pétert. Ám lehet, még nekik is lesz újdonság most következő sorokban. Interjú következik.

lead_borsos_peter

Mozdulj Dunakeszi programsorozat idén is lesz, és a Dunakeszi Post pedig úgy döntött, egy cikksorozat keretében bemutatja a három fitneszoktatót, akik egész nyáron át várják a mozogni vágyó lakosokat. A sorozatunk első részében a Dunakeszin induló szabadtéri fitneszedzések, az önkormányzat által szervezett Mozdulj Dunakeszi egyik oktatója, a nemzetközi szinten is mind elismertebb sztáredzőt, Borsos Pétert ismerhetik meg, aki szédítő sikerei ellenére is közvetlen maradt, és kedvessége bárkit levesz a lábáról.

Mióta is foglalkozol sporttal?

Nyolc éves korom óta mozgok aktívan, akkor még karate edzésekkel kezdtem.

Sok fiatal fiú van így, de neked a mozgás lett a hivatásod is, ráadásul karate helyett fitnesz. Avagy gyermekkorod óta ezzel szerettél volna foglalkozni?

Most meglepő lesz, amit mondani fogok. Eredetileg nem is erre a pályára készültem, műszaki területeken kezdtem mozogni, ilyen jellegű középiskolába is jártam, majd technikusi képzésre is jártam, ezt követően gazdasági informatikai szakon tanultam tovább.

Borsos

Ez valóban meglepő kezdet. De miként fordultál akkor a fitnesz felé, vagy ekkor már aktívan foglalkoztál vele?

Eredetileg poénnak indult, magam is meglepődtem, hogy ennyire magával ragadott. Az édesanyám látott egy speciális képzést a Fitnesz Akadémián, és ő mondta, szerinte próbáljam meg, hiszen így pénzt is kereshetek a tanulmányaim mellett. Akkor még tényleg poénból jelentkeztem. Persze, hogy az is benne volt a pakliban, hogy átgondoltam: a szakközép iskolában olyan szakra jártam, ahol csupa fiú vett körül, a fitnesztermekbe pedig ugye leginkább lányok jártak még akkoriban.

És mikor lett a poénból új karrier út?

Egyre jobban éreztem, hogy az informatika nem köt le igazán. Közben pedig már hétvégente, a suli mellett jártam az fitneszedzői képzésre, és persze civilként pedig eljártam egy órára magam is egy terembe, itt Dunakeszin. Még a felénél sem jártam az edzői iskolának, amikor az órát tartó tulajdonos hölgy, Kántor Anikó terhes lett, és megkérdezte, hogy van-e kedvem átvenni az óráit. És ehhez pedig első pillanattól kezdve volt kedvem, így viszont rögtön a mélyvízbe kerültem, de élveztem és a magaménak éreztem. Olyannyira, hogy végül otthagytam a gazdasági informatikát és már csak edzőként dolgozom. Ennek pedig már 13 éve.

aerobik, Borsos Péter

Ez hosszú idő… Mik voltak a karrierjében a legnagyobb sikerek?

Sok ilyenben volt részem szerencsére. Kezdhetjük azzal, hogy többen fogytak a kezem alatt, voltak, akik 20 kilókat adtak le, és formába lendültek az edzéseimen. Emellett említhetem azt is, hogy évekig voltam vezető edzője az ország legismertebb termének.

De számomra például óriási sikerélményt jelent, hogy elhívnak szakértőként hazai kongresszusokra, sőt, egyre többet hívnak külföldre is.

Most például egymás után kétszer hívtak meg Angliába előadásokat, bemutatókat tartani. Az is nagy sikerélményt adott, amikor egyszer komoly problémákkal szembesültem, gerincsérvem lett, majd ez alatt az időszak alatt, amíg nem mozogtam olyan intenzíven, nagyon átalakult a testem.

Borsos Péter
A sztáredző azt sem titkolta, amikor egészségügyi problémák miatt felkúsztak rá a kilók

A műtétet elkerültem, és kiváló gyógytornászoktól rengeteg jó gyakorlatot sajátítottam el, melyeket beépítettem később az edzéseimbe is. Néhány speciális gyakorlattal például három nap alatt sikerült annyira stabilizálni az állapotomat, hogy a műtét elkerülhető lett. Ezután még két évre volt szükség, míg helyreállt a testem. De sikerült legyőzni ezt az akadályt is. És sikerélményeim között tartom számon, amikor néhány évre kiköltöztem Ausztráliába, és ott is szerették az óráimat az emberek, pedig nem is beszéltem folyékonyan a nyelvet. Tény: a kezdet nehéz volt, hiszen ott nem fogadták el a magyar végzettséget, így el kellett végeznem helyi iskolát is. Ám amikor meglett az edzői végzettségem kint is, gyakorlatilag teltházas órákat tartottam, ami alkalmanként olyan 50-70 ember mozgásának a felügyeletét is jelentette.

Akkor van összehasonlítási alap: az Ausztrál fitneszképzés jobb, mint a hazai? Kapott ott valami pluszt?

Dehogy! Sőt, többször úgy alakult, hogy úgy helytelen tartással akartak átadni egy-egy gyakorlatot, és még én mutattam meg nekik, hogy nem egészen úgy kell végezni, amit ők is beláttak.

1

Térjünk vissza Dunakeszire. Milyen kötődése van a városhoz?

Itt születtem, és itt is tanultam, és ahogy említettem, még a karrierem is itt indult el. A szüleim pedig mai napig itt élnek. Amikor azt éreztem, hogy van szabad kapacitásom, hogy új utakat próbáljak ki, akkor is Dunakeszi jutott az eszembe. Szerettem volna szabadtéri edzéseket tartani. Puhatolóztam, miként lehetne mindezt megvalósítani közterületen, eleinte leginkább azt szerettem volna tudni, van-e díja annak, hogy ilyen jellegű órát tartsak. Bevallom, magam is meglepődtem: fantáziát láttak ebben mások is, és mellém állt az önkormányzat, és ekkor jött a tavaly már nagy sikerrel futó Mozdulj Dunakeszi programsorozat. Idén pedig két másik teremből is érkeznek már edzők tőlem függetlenül, hogy ők is órákat tartsanak.

És kiket vár elsősorban? Azokat, akiknek van már valami kondijuk, vagy mehetnek olyanok is, akik nem igazán mozogtak eddig?

Úgy állítom össze a mozgásprogramot, hogy mindenki találjon a saját edzettségi szintjének megfelelő gyakorlatokat.

DSC_7282-Asztali-Felbontás

Volt emlékezetes pillanat a tavalyi évből?

Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Volt, aki az új kondíciója miatt örült, és akadt olyan is, aki elmondta: évek óta semmit sem mozgott. Azért látogatott ki az órámra is, mert sétált egyet, és gondolta, megnézi, aztán beállt tornázni. Ő is, és mások is azt mondták: újra megszerettettem velük a mozgást. Számomra ez leírhatatlanul jó érzés.

És akkor mikor találkozhatnak önnel azok, akik a mozgás szerelmesei, no meg azok, akiknek egyelőre csak a plátói viszonya van sporttal?

Május 8-tól a Katonadombon tartom az edzéseimet minden szerdán.

Hosszú és kimerítően hideg telünk volt, így sokan a szobában élték a mindennapjaikat. Most Borsos Péter számukra javasolt gyakorlatsora következik azok számára, akik májusig legalább az alapkondíciójukat vissza szeretnék nyerni. Kezdetben elégedjünk meg egy jól elvégzett bemelegítő gyakorlatokkal.

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=MftlnIEH_EM[/youtube]

Előző cikkLomtalanítás lesz, mondjuk is, mi a teendő!
Következő cikkVastaps a városi ünnepségen, 40 éves Dunakeszi