Május 7-én, szombaton immár ötödik alkalommal rendezték meg a Dunakeszi Önkéntes Köztisztasági Napot, melyre kétszáznál is többen jelentkeztek. Civil szervezetek, lakóközösségek, politikai szervezetek, egyházi közösségek, baráti körök jelentek meg tizenegy helyszínen, hogy együtt tegyenek valamit lakókörnyezetük tisztaságáért. A hagyományossá vált rendezvény célja, hogy a város megtisztuljon az illegálisan lerakott hulladéktól.

Idén a Malomárok, a csikófarkas védett terület, az alagi templomrom környéke, lakótelepi zöldterületek, a tiszti lakótelep melletti kiserdő, Dunakeszi-alsó több pontja, a vizeskertek alatti terület, a Tetétlen több helyszíne, a Toldi lakópark mögötti terület, a Csurgó medre és környéke és a Fenyő lakópark egyes területei voltak tisztításra kijelölve. Szokásos módon megtisztult a Szent Mihály templom környéke is.

20160507_111736

A Környezetvédelmi Tanácsadó Testület már hónapokkal korábban megkezdte a szervezőmunkát, hogy minél többen bekapcsolódhassanak a programba. „Itt szeretnénk megköszönni a városi sajtónak és a Programirodának, hogy kérés nélkül is hirdették rendezvényünket, így a jelentkezés utolsó hetére a létszám megduplázódott: 207-en jelentkeztek be az eseményre, és egy-két nem várt megbetegedést leszámítva el is jöttek az emberek, óriási fegyelemről és elszántságról téve tanúságot.” – mondta Nyíri Márton, környezetvédelmi tanácsnok.

10875

Nyíri Márton hozzátette, hogy a lelkes önkéntesek óriási mennyiségű hulladékot szedtek össze a város különböző pontjairól, megtisztítva számos zöldterületet. A szervező Környezetvédelmi Tanácsadó Testület 650 sittes zsákot osztott ki, emellett kesztyűket, védőitalt és almát kaptak az önkéntesek. Az eszközöket az Auchan, a Tesco, a Bauhaus, a CBA és Dunakeszi Város Önkormányzata biztosította. Az összegyűjtött hulladékot a Közüzemi Kft. szállította el.

20160507_103738

A szervezők köszönetüket fejezik ki a részvételt a Börzsöny Alapítványnak, a Diófa Nagycsaládosoknak, a Szent Mihály Egyházközösségnek, a Fenyő Lakópark Egyesületnek, a Családsegítő Szolgálatnak, a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak és Ifjúsági Tagozatának, a Kesző Népének, a Csikófark Környezetvédelmi Egyesületnek, az Életfa Rehabilitációs Intézet lakóinak, a Malomárok Lakópark lelkes közösségének, a Dunakeszi-Alsóért Egyesületnek, a Fidelitasnak, a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak. Köszönet illeti Kaziné Budai Erzsébet csapatát, Tamás Tímeáékat, Bozsó Ildikót, Kaiber Adriennt, Török Leventét, Grega Istvánt szervezői feladatokért, és mindazokat, akik magánszemélyként csatlakoztak az eseményhez. A képviselő-testület tagjai közül részt vállalt a munkában Thoma Csaba, Csoma Attila, és Kováts Sebestyén.

malomarok

A környezetvédelem lassan divattá válik a dunakesziek körében, mert a május 7-ét megelőző hétvégén lelkes csapat szállta meg a Duna-partot ifj. Tasnádi István szervezésében, és a TeSzedd-nap keretében több mint 50 zsák hulladékot szedtek össze a dunakeszi partszakaszról. Ugyanekkor Nyíri Márton egy másik lelkes társasággal is találkozott: „ A Csurgó felé közeledve találkoztunk a tőlünk függetlenül dolgozó Nemes Péterrel és csapatával, ezúton köszönjük az ő munkájukat is.

10884

Nyíri Márton fontosnak tartja, hogy ne csupán egy-egy kijelölt napon, hanem egész évben vállaljunk felelősséget lakókörnyezetünk tisztaságáért: „Kérjük minden Dunakeszi Polgártársunkat, hogy a közös munkát becsüljék meg, és figyelmeztessék erre lakótársainkat is. Ha illegális hulladéklerakást tapasztalnak, ne menjenek el mellette szó nélkül, hanem értesítsék a rendőrséget vagy a mezőőrséget. Csak közös odafigyeléssel teremthetünk egy tiszta, szép, egészséges környezettel rendelkező Dunakeszit!”

 

Előző cikkRudolf remekül mutatkozott be a Kinizsiben
Következő cikkJön a IV. Kinizsi Futsal Tábor!