Éppen negyed évszázada indult el a kereskedés az OTP Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén, azóta a bank a magyar tőkepiac meghatározó kibocsátójává vált, a BUX indexben az OTP a legnagyobb súlyú papír, a bank iránti befektetői bizalom erős – mondta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, amikor a jubileum alkalmából ünnepélyes kereskedésindító csengetést tartottak a BÉT-en.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, miután átvette “a hazai tõkepiac fejlesztéséért” a tõzsde igazgatósága által adományozott életmûdíjat Patai Mihálytól, a Budapesti Értéktõzsde elnökétõl az OTP Bank részvényeinek tõzsdei szereplése 25. évfordulója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón az V. kerületi Bank Centerben 2020. október 7-én. MTI/Kovács Tamás

Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának a tőzsde igazgatósága a 25 év elismeréseként a hazai tőkepiac fejlesztéséért életműdíjat adományozott. Az életműdíjat Patai Mihály, a BÉT elnöke adta át.

Végh Richárd kijelentette: az OTP Bank válságállónak bizonyult az elmúlt 25 évben, és “bomba formában van” a számok alapján. Az OTP részvény a 115 forintos bevezetési árfolyam közel százszorosán forog jelenleg. A papír a régió egyik legnagyobb forgalmú részvénye, több mint 35 ezer milliárd forint értékben kötöttek ügyleteket, nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi befektetők is. Hozzátette: számos osztrák versenytársánál már nagyobb az OTP Bank, a stratégiája sikeres, fejlődése töretlen. Jó formáját az értékeltségi mutatói is alátámasztják: Európa 4. legmagasabban értékelt bankja az OTP az úgynevezett P/B mutató alapján, ami a részvény könyv szerinti értékét viszonyítja a részvény árfolyamához.

Patai Mihály, a Budapesti Értéktõzsde elnöke beszédet mond az OTP Bank részvényeinek tõzsdei kereskedése 25. évfordulója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón az V. kerületi Bank Centerben 2020. október 7-én. Az eseményen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója átvette a tõzsde igazgatósága által a 25 év elismeréseként “a hazai tõkepiac fejlesztéséért” adományozott életmûdíjat. MTI/Kovács Tamás

Patai Mihály szerint két fontos tulajdonsága van Csányi Sándornak, amivel elérte, hogy “intézménnyé vált”. A stratégiai döntések meghozatalában  és következetes véghezvitelében páratlan teljesítményt nyújtott. Erre példaként említette, hogy az OTP mára tucatnyi országban működik. A korai banki IT-fejlesztések bevezetése, és az emberi kapcsolatainak menedzselése járult hozzá ahhoz, hogy Csányi Sándor jelenleg régiós vezető – mondta Patai Mihály.

Csányi Sándor az eddigi legértékesebb díjának nevezte az elismerést, mert szavai szerint a tőzsde a teljesítmény legigazabb tükre. Felidézte: az OTP tőzsdére vitele nem volt egyszerű, akkoriban sem a jegybankelnök, sem a pénzügyminiszter nem támogatta. Az uralkodó nézet az volt, hogy a magyar kereskedelmi bankoknak tőke kell és tudás. Ő mást képviselt – mondta, 1992 májusban érkezett az OTP-hez, szeptemberben már elindították az átfogó banki informatikai rendszer kiépítését.

Akkor a Deutsche Bank piaci értéke 120-szorosa volt  az OTP-nek, jelenleg már kevesebb, mint kétszeres a különbség. A bank a 2018-as bankhatósági stresszteszten Európa 8. legstabilabb intézménye lett.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója beszédet mond, miután átvette “a hazai tõkepiac fejlesztéséért” a tõzsde igazgatósága által adományozott életmûdíjat Patai Mihálytól, a Budapesti Értéktõzsde elnökétõl az OTP Bank részvényeinek tõzsdei szereplése 25. évfordulója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón az V. kerületi Bank Centerben 2020. október 7-én. MTI/Kovács Tamás

Az első mindig a stabilitás volt, ennek tudható be, hogy  a céltartalék képzést tekintve  Európában messze a legkonzervatívabbnak számít az OTP – mondta Csányi Sándor. A siker titkának az időben elkezdett modernizálást nevezte, ezért értek el jelentős piaci részesedést a lakossági piacon. Hozzátette: nem lehet továbbmenni a fejlődésben akkor sem, ha a szabályozói oldalon nincs meg a támogatás. Erre példaként említette, hogy az orosz piacon hat hétig tart egy mobilalkalmazás bevezetése, ami a magyar piacon másfél-két év.  Kitért arra, hogy a  tranzakciós illeték fizetési kötelezettség versenyhátrányt okoz a magyar bankoknak, miközben a ír Revolut például nem fizet ilyen adót, és ugyanazon a piacon versenyeznek.

Patai Mihály egyetértett azzal, hogy pénzügyi vállalatok tevékenységére egyforma szabályozásnak kell vonatkoznia a fair play szellemében.

Csányi Sándor szerint a jövedelmezőség az idén nem csökken jelentősen. Folyamatosan keresik az új célpontokat, várhatóan a jövőben új piacokra is ki fognak lépni – jelezte. A profitabilitás, tőkehelyzet, stabilitás alapján 2019-2020 után is készek az osztalékfizetésre, ha az újra engedélyezett lesz. Szerinte minimum 30 százalékkal többet ér a bank, mint amennyi a piaci értéke.

Az OTP Bank Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek 1995 óta. A csoport 12 országban van jelen, több mint 100 leányvállalattal, 1700 bankfiókkal, és 19 millió ügyféllel rendelkezik, mintegy 40 ezer dolgozót foglalkoztat. Az OTP tavalyi árbevétele elérte az 1077 milliárd forintot, adózott eredménye minden korábbinál magasabb, 412 milliárd forintot tett ki.

 

Előző cikkMegemlékezés a nemzeti gyásznapon
Következő cikkIsmét meghalt egy autós az M2-en