A Dunakeszi, Alagi út 1. szám alatt immár második éve működik folyamatosan az ökoudvar a „Zöld Dunakeszi Program” keretében, csütörtök délutáni, illetve szombat délelőtti nyitvatartással. 45 tonna elektronikai hulladék, 20 tonna veszélyes hulladék, 30 tonna gumiabroncs – csak hogy néhány adatot kiemeljünk a tavalyi évből. Nyíri Márton környezetvédelemért felelős alpolgármester osztotta meg portálunkkal az elmúlt két év tapasztalatait és számait az ökoudvarról.

Nyíri Márton környezetvédelemért felelős alpolgármester elmondta, hogy a dunakesziek körében egyre népszerűbb az ökoudvar, hiszen így környezettudatos módon és ingyenesen tudnak megszabadulni a lakosok az otthonaikban felhalmozódott, újrahasznosításra alkalmas hulladéktól. Ennek azért van jelentősége, mert a korábbi években többféle hulladékot – jellemzően elromlott háztartási gépeket, autógumit, beszáradt festékeket, lakkokat, hungarocellt, stb. – dobáltak el a városban, illetve a város környéki külterületeken, zöldterületeken.

Amióta a városvezetés bevezette a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, a folyamatos lomtalanítást, illetve megnyílt az ökoudvar, azóta az illegálisan lerakott hulladékmennyiségek radikálisan csökkentek. Az ökoudvarba gyűjthető hulladékfrakciók közül az egyik legnagyobb problémát korábban a nikecell- és hungarocellanyagok jelentették. Ezeket sem a kommunális, sem a szelektív hulladékba nem lehetett beletenni, és a lakótelepi hulladékszigetekre sem voltak szállíthatók. Bármilyen háztartási gép, bútor, vagy egyéb nagy darabos termék vásárlásakor térfogatra szinte ugyanannyi hungarocellt is kap a vásárló, ezek az anyagok sajnos sok esetben a külterületekre kerülnek. “Nagy segítség ma már, hogy az ökoudvar ezt az anyagot is fogadja. Az ökoudvart szelektív lakossági gyűjtőpontnak építettük, ezért dunakeszi lakcímkártyával és a kommunális adó megfizetésének igazolásával veheti használatba minden dunakeszi lakos” – fejtette ki Nyíri Márton.

Érdemes tájékozódni a Közüzemi Kft. oldalán, hogy milyen hulladéktípusokat fogad az ökoudvar.

Látható, hogy évről évre egyre nagyobb mennyiségben szállítanak be a dunakesziek hulladékot, ezek 2022-ben már elég komoly mennyiséget értek el.

2022-es adatok:

  • Veszélyes hulladék: 20795 kg
  • Diszperzit: 8867 kg
  • Festékmaradék: 7638 kg
  • Motorolaj: 1904 kg
  • Növényvédőszer-maradék: 228 kg
  • Hajtógázas palack: 247 kg
  • Szárazelem: 610 kg
  • Toner: 301 kg
  • Elektronikai hulladék: 45170 kg    
  • Hungarocell: 2233 kg
  • Étolaj: 1656 kg
  • Gumiabroncs: 30580 kg
  • Háztartási fémhulladék: 3670 kg

Az udvar ebben az évben is változatlan nyitvatartással üzemel, csütörtökön 12:00-18:00 és szombaton 08:00-14:00 közötti időben.

“Tavaly több óvodás csoport is ellátogatott az ökoudvarba, ahol lehetőségünk volt a környezettudatos hulladékgazdálkodásról, az újrahasznosításról és az újrafelhasználásról is beszélni. Fontosnak tartjuk, hogy a dunakeszi fiatal generációknak már természetes legyen a környezettudatosság. Továbbra is biztatjuk a lakosságot az ökoudvar használatára, hiszen minden egyes beszállított kilogrammal városunk környezetét kíméljük, másrészt az anyagok többsége újrahasznosul, vagy veszélyes hulladékként megfelelő módon ártalmatlanításra kerül” – számolt be portálunknak az alpolgármester.

Előző cikkKisvállalkozások egyszerűsített helyi adózása KISOKOS
Következő cikkLemondott Göd polgármestere