Akadt, akinek kedvet csinált az év közbeni mozgáshoz is a Mozdulj Dunakeszi programsorozat, melynek egyik vidám, energikus edzője, Kutasi Kelly. Jó hír azoknak, akik megszerették tavaly az óráit, ugyanis idén is tornázhat vele a Katonadombon. Vele beszélgetünk a 2017-es tapasztalatiról, és arról, mire számíthatnak az idén a sportbarátok.

– Mik a tavalyi év tapasztalatai?

Nagyon jó tapasztalatokkal zártuk a tavalyi Mozdulj Dunakeszi eseményét. Rengeteget fejlődtek a vendégeink és hihetetlenül jó volt ezt velük végig élni. Sokan kerestek meg minket utána és folytatták velünk kisebb csoportokban a funkcionális edzéseket.

– Hányan vettek részt ezeken az órákon általában?

Nálunk hétfőnként, ha jól tudom 200-400 ember tornázott egyszerre együtt.

– Volt esetleg emlékezetes pillanat? Felidéznéd?

Sok emlékezetes pillanatom volt ezalatt a 4 hónap alatt. Az egyik az volt, amikor egy verset kaptam egy vendégünktől, aki először tornázott velünk, és ott kezdte a Mozdulj Dunakeszin. Az óra utáni csapatfotózásokra is mind emlékszem, annyira jó volt igazi közösséggé válni! Emellett az egészségtudatos édességek ajándékozásának pillanatai is bennem élnek, amikor a vendégek nagyon hálásan ették meg az óra előtt az általunk kínált nassolni valót. De még hosszan tudnám mesélni!

– Mivel találkozhatnak idén, akik kilátogatnak az óráidra?

Idén még több tapasztalattal tudom majd  felépíteni és szintezni a funkcionális jellegű core training hatású óráinkat. Az első pár alkalommal mindig felmérem a vendégeinket, és utána, vagy néha már az óra menete közben is változtatok a gyakorlatok összetételén.

– Mennyit változik ilyenkor évről évre egy-egy mozgásforma?

Ezt mindig a vendégeink határozzák meg. Én pedig mindent megteszek, hogy pont eltaláljam azt a terhelési szintet, ami még biztonságban is tartja őket mozgás közben.

– Elsősorban hány éves korosztálynak ajánlod az óráidat?

Szerintem ez az óra teljesen uniszex és kortalan, hiszen aládolgozik a mindennapi életben előforduló mozgássoroknak. Inkább az opciók adása a fontos, ami azt jelenti, hogy az ugrálós részeket van, aki helybejárással is kiválthatja azt a részt, vagy a kezdő verziónál maradva, mozog tovább egy-egy gyakorlatnál, amíg egy kicsit nehezítjük a többieknek.

– Kezdők is kimehetnek?

Abszolút! A lehető legjobb dolog biztos alapokra építkezve megtanulni egy mozgásformát, ami minden jellegű képességünket egyszerre fejleszti egy órán belül, és nálunk pont ez a cél.

– Lesz extra program esetleg? Hiszen, ahogy említetted is, tavaly szerveztetek egészségtudatos édességekből kóstolót is.

Idén is készülünk egészségtudatos édességekkel és különböző ajándékokkal is a kilátogató vendégeinknek.

– Mennyivel másabbak ezek az órák, mint a teremben tartottak? Vannak különleges kihívások? Nehézségek? Pozitívumok?

Teljesen más, hiszen én funkcionális személyi edzéseket tartok többnyire, korábban tartottam csoportos órákat is. Ezt a típusú mozgásformát külön a Mozdulj Dunakeszi közönségének dolgoztam ki, és nagyon sokat készültem rá tavaly is. Bevallom, idén is elkezdtem már előre készülni, összeállítani a mozgásanyagot, amit megtervezek 3 hónapra lebontva, és pontosan tudom, mikor mit fogok rajta nehezíteni, – hacsak ezt másképp nem látom a vendégeinken. Kihívás is van bőven, hiszen tanítani mindig az! Sosincs két egyforma edzés. Különleges kihívások is akadnak: a szemembe sütő nappal, vagy a hangtechnika pontos beállításával, és olykor a színpadon maradással is megküzdök. Rengeteg pozitívum van benne természetesen, nagyon élvezem én is ezeket az órákat tartani.

– Mik voltak a visszajelzések a vendégektől?

Sok mindenkitől hallottuk vissza, hogy milyen jó hatással volt rá ez a pár hónap, és mennyire megszerette ezáltal a mozgást. A cél az, hogy utána se hagyják abba!

– Üzennél valamit azoknak, akik még csak gondolkodnak azon, hogy kilátogassanak az órára?

Igen, azt, hogy mindenképpen jöjjenek, és nézzék meg milyen jó dolog ilyen jó hangulatban edzeni, és csapatban mozogni egy jót! Mindegy, kinek milyen céljai vannak az edzéssel, mert az első lépést mindenkinek meg kell tennie azzal, hogy eljön tornázni egy jót, a többi majd jön utána magától!

– Aki ismer Téged, az tudja, mindig új kihívásokat keresel. Most esetleg van ilyen – akár a programsorozattal kapcsolatban, azon túli?

Így van, a legnagyobb versenytárs én önmagamnak vagyok, ezért nem küzdök másokkal. Most éppen előadásokat tartok, amik a táplálkozásról szólnak, és az egészséges életmód kialakításáról, rengeteget dolgozom a healthy food&drinks ágazatunk további fejlesztésén is a termékeinkkel, és nagyon sok rendezvényen vagyunk kint, amellett, hogy ahogy említettem, én már készülök a mostani Mozdulj Dunakeszi órákra is…

Tehát ne feledjék: 2018. május 28. és szeptember 7. között harmadjára is lesz Mozdulj Dunakeszi! Kutasi Kelly energikus óráival pedig 18:30-19:30-ig találkozhatnak a Katonadombon. Ha szeretne még többet tudni a vidám edző nem mindennapi, esetenként küzdelmes életútjáról, ne hagyja ki a tavalyi interjúnkat, amit elérhet ide kattintva!

 

Előző cikkMég lehet jelentkezni a balatoni üdülőbe
Következő cikkHalálos baleset volt az M0-áson