Hétfőtől ügyeleti rendszerben újraindulnak a bölcsődék Dunakeszin. A város vezetése azt szeretné, ha ezt az óvodák és az alsós iskolások esetében is meg lehetne tenni.  Ennek érdekében született levél a tankerület számára.

Miközben a dunakeszi bölcsődék hétfőtől ügyeleti rendszerben már fogadják a kicsiket, az önkormányzat lépéseket tett annak érdekében, hogy az óvodások és a kisiskolások számára is megvalósulhasson ez. Arra kérték a tankerületet, hogy

az általános iskolák alsó tagozatán ne csak felügyeletet biztosítsanak, hanem biztosítsák az online órákon való részvételt és a házi feladatok megoldásában is nyújtsanak segítséget.

Erről hétfőn délután születhet döntés. Azt mi tesszük hozzá, hogy kedvező esetben is még napokig kell majd várni a bölcsődésekhez hasonló indulásra.

Hasonlót próbálnak elérni az óvodáknál is, azaz, hogy minden óvodában legyen ügyelet. Ha ez magvalósul, akkor a bölcsődékhez hasonló protokollt kell majd betartani. Tehát a körzetes ovinál jelentkezni kell, és az étkezési igényt is előre muszáj lesz jelezni. Itt is hétfőn vagy kedden várható döntés.

Mindenesetre Dióssi Csaba polgármester a tankerület felé úgy érvelt levelében, hogy a tegnap bejelentett Pest megyei nyitás után “egyre több szülőnek kell visszatérnie a munkahelyére normál munkarendbe, a munkáltató nem biztosítja tovább az otthoni munkavégzés lehetőségét számukra, amely további nehézségek elé állítja a szülőket”.