Megszerezte első testépítő érmét a Dunakeszin élő színész, Gömöri András Máté. A színészet és a testépítés látszólag egymástól távol álló kapcsolatáról beszélt egy interjúban.

“A kétezres években a Marvel-moziélmények nagyon sokat segítettek. Ki akartam próbálni, milyen lehet olyan magabiztosnak lenni, mint Chris Hemsworth” – mondta az Indexnek adott interjújában Gömöri András Máté. A Dunakeszin élő színészt ezek motiváltak, amikor 2016-ban komolyan elkezdett foglalkozni a testével. “Számomra a naturál testépítés filozófiai döntés, azért a hitelességért, amit szeretnék képviselni, illetve a hosszú távú fenntarthatóság miatt. A bajnoki mentalitás és kisugárzás belülről kell hogy fakadjon, másrészt pedig nem volnék igazán hiteles, ha adott esetben több hónapig el lennék zárva a külvilágtól egy showműsor forgatása miatt, és összeszottyadnék, mint egy kilyukadt strandlabda” – fogalmaz a sportjáról.

Arról is beszélt, hogy az embereknek nem kell salátán és csirkén élniük, de egy buli után tessék másnap elmenni mozogni és meginni 3 liter vizet. Ez ugyanis az akaraterőről is szól.

Büszke arra is, hogy nevelt fiai, példáját látva, több mint 10 kilótól szabadultak meg. Egyiknek ezek után jobbak lettek a jegyei, míg a másik megtanult pontosnak lenni és ő is könnyebben tanul. Hasonlókat mesélt anyósáról is: “sokszor segít, például megcsinálja a rizst, ha megkérem. Bár lassan hetvenéves, addig nézegette, hogy mit, hogy kell csinálni, míg ő is elsajátította, és fogyott húsz kilót. Sokkal több energiája van, kisimult az idegrendszere”.

A színész többször megemlíti a beszélgetésben az “akaróizmot”, mint kifejlesztendő képességet. Polyák Lilla, a felesége is élete formájában van, “úgy néz ki, mint az álom. Sógorom 24 kiló mínusznál tart, mert úgy gondolta, hogy ha már az egész család tolja, ő is beszáll az egészséges életmódba. Ez nagyobb dicsőség nekem, mint az Elite-ezüst”.

Egyébként hasonló életmódváltáson esett át Dunakeszi alpolgármestere is. Sipos Dávid másfél év alatt 60 kilónál is többtől szabadult meg. Napi rendszerességgel jár konditerembe és odafigyel a táplálkozására is. Ez az interjúnk még tavaly december végén készült vele:

Címlapfotó: Gömöri András Máté Facebook-oldala.

Előző cikkA Piliscsaba is kipipálva, újra nyertek a focisták
Következő cikkMinden a beetetésen múlik, horgászverseny a dunakeszi Duna-parton