A Dunakeszi Civilek Baráti Köre által javasolt makettek közül kiválasztotta a Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete, melyiket valósítsák meg Attila emlékhelyeként. A döntés  2015. július 30-án született meg.

atilla

Összesen négy helyi művészt kértek fel a szervezők, hogy készítsék el az Attila emlékhely terveit.

Az örömmel vállalat munkákat Melocco Miklós, Mihály Gábor szobrászművészek és B. Laborcz Flóra ötvösművész értékelte. A makettek azon elemeiből, amelyeket a zsűri egyöntetűen, vagy legalább 2:1 arányban elfogadott, a művészek két modellt készítettek. Ezek közül választotta ki a végső változatot a Képviselő-testület.

Ez a folyamat követte a közterületi szobrok, emlékművek, díszkutak, emléktáblák állításáról szóló 37/2011 (X. 03.) számú önkormányzati rendeletben foglaltakat.

A megvalósításra váró alkotást végül Czinege István, Péter Nándor, Vincze József művészeknek köszönhető. A végső tervet bemutatják a Dunakeszi Művészek Nyári Tárlatán a VOKE József Attila Művelődési Központban a 2015. augusztus 19-én 19.00-kor kezdődő megnyitón. A modell a kiállítás idejében szeptember 11-ig lesz látható, további megtekintéséről később tájékoztatnak.

Az alkotás egy fém Atilla portrét, egy hatalmas íjat karddal és feliratokat tartalmaz.