Politikusok, tanárok, diákok, építők, tervezők és sokan mások ünnepelték együtt a Dunakeszi Diáknegyed átadóját, ezt követően pedig élő közvetítés keretén belül kezdődött meg a hivatalos évnyitó.

Az átadón Dióssi Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, hogy megható és felemelő érzés itt állni, a kész diáknegyed előtt. Megköszönte a kormány támogatását, különösképpen Tuzson Bence és Szijjártó Péter miniszterek segítségét emelte ki.

”Örömmel tölt el, hogy újabb 300 diáknak tudjuk helyben biztosítani a tanulást.”

Köszönetét nemcsak szavakkal, hanem egy-egy emlékplakett átadásával is kifejezte mindazoknak, akik vezetésével felépülhetett Magyarország legnagyobb középiskolai beruházása.

Bálint Zsolt, a kivitelező Laterex Kft. főmérnöke is plakettet vehetett át Dióssi Csaba polgármestertől

Beszédet mondott még Tuzson Bence igazságügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője is, aki elmondta, hogy mit sem ér a kormányzati segítség, ha nincs helyben egy jó csapat, akinek jó ötletei vannak, és képesek azokat végig is menedzselni.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter

Tuzson Bence igazságügyi miniszter a rendezvényen elmondott beszédében úgy fogalmazott, hogy az intézmény elkészült épületeit élettel kell megtölteniük azoknak, akik ott tanulnak majd. A diákok és az ott dolgozók feladata az is, hogy megteremtsék a diáknegyed hagyományait is – tette hozzá.

Szijjártó Péter: Dunakeszi most igazán odatette

“A felelősség azért is nagy, mert az a kép, ami kialakul erről az iskoláról, meghatározó lesz hosszú távon, és hogy ha az a kép alakul ki erről az iskoláról, hogy ez egy jó iskola, érdemes ide járni, ide hozni a gyerekeket, mert nemcsak az épület szép, hanem a tanítás is színvonalas, akkor ennek híre tud menni országosan” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ebben az esetben nemcsak arról lehet beszélni, hogy ez az ország legnagyobb oktatási beruházása, hanem bizony ez az ország egyik legjobb iskolája.

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter kiemelte, hogy azok tudnak eredményesek és sikeresek lenni, akik felkészülten várják a változásokat. Dunakeszi a diáknegyed-beruházással nemcsak a térség, de az egész ország fejlődését is szolgálja.

Szijjártó Péter azt mondta: a Dunakeszin és annak környékén élő fiatalok számára mostantól megadatik a lehetőség, hogy a legmodernebb technológiákhoz szükséges tudást helyben szerezzék meg. “Szélsebesen változik minden, a világ, egy fontos kérdés van, hogy ki lesz ezeknek a változásoknak a nyertese, ki profitál mindebből” – fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint azok lesznek a nyertesek, akik felkészülnek a változásokra.
“A felkészültség azt jelenti, hogy rendelkezésre állnak képzett szakemberek, akik értik, és nemcsak követni, hanem alakítani is tudják a változásokat. Ahhoz, hogy ilyen szakemberekkel rendelkezzünk, a legmagasabb színvonalú oktatásra, illetve képzésre van szükség, tehát meg kell teremteni a megfelelő feltételeket” – mondta a miniszter.
    

Az ország legnagyobb középiskolai beruházásában 1520 diák tanulhat majd

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Dunakeszi lakosaként büszke arra, hogy a város az elmúlt időszakban a magyar oktatás fejlődésének és modernizálásának szinonimájává vált.

A beszédek után a helyi egyházi vezetők is megáldották az épületegyüttest.

Az épület átadója után került sor a Nemzeti Tanévnyitóra és az épület bejárására, erről itt nézheti videónkat, cikkünket.

Előző cikkIlyen Mozdulj, Dunakeszi!, mint az idei, még nem volt
Következő cikkA frissen átadott Dunakeszi Diáknegyedben tartották meg a Nemzeti Tanévnyitót