Ismét megépítik azt a vonatot, amely 1938-ban a Szent Jobbot vitte körbe az országban. Az Aranyvonathoz tartozó kocsiknak megfelelő típusú váz felújítását, a tárgyalásos eljárás eredményeként, a MÁV Nosztalgia Kft. és Dunakeszi Járműjavító Kft. nyerte.

Újdombóvár vasútállomás, a Szent Jobbot szállító szerelvény, az Aranyvonat. Fortepan felvétele.

A szerződés 78 millió forintról szól, ennyiért vállalta a dunakeszi cég a kocsi kialakítását. Az Aranyvonat 1938. május 31-én indult országjáró körútjára. Három éven át vitte magával a Szent Jobbot pontos menetrend alapján, számos magyar települést felkeresve. Az évszám nem véletlen, hiszen 1938-ban ünnepelték Szent István király halálának 900. évfordulóját.

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=ks0tcx9p-Ao[/youtube]

 

Jelentősebb városokban, ahol a Szent Jobb hosszabban tartózkodott, az ereklyét általában a város főterén, a városháza vagy a székesegyház előtti téren tették közszemlére, ahol a tömeg megtekinthette. Miskolcon pl. a focipályán állították ki.

Hódmezővásárhely a Szent Jobbot szállító szerelvény, az Aranyvonat érkezése. A felvétel 1938. június 27.-én készült. Fortepan felvétele.

Az Aranyvonat volt ahol csak percekig tartózkodott. Szentesen a pályaudvaron felállított díszemelvényre helyezték, és az alig egyórás ünnepség alatt vonult el előtte kb. 10 ezer hívő. Másutt, mint például Magyaróváron, a nagy meleg és a tűző nap miatt az ereklyét nem vették ki a díszkocsiból, hanem az állomáson közvetlenül a sínek mellett zajlott le az ünnepség. Kapuváron mindössze 5 percig, Csornán pedig 11 percig állt az Aranyvonat.

Az Aranyvonat a mozdonyból és általában három kocsiból állt.

Elől és hátul egy-egy luxuskocsi alkotta a szerelvényt, amelyekben a koronaőrség utazott valamint a kíséret egyházi és világi tagjai. Középütt kapott helyet a speciálisan kiképzett vagon, az aranykocsi, amelynek kétoldalt nagy felületen üvegfalai voltak, hogy az ereklyét ott is jól láthassák, ahol azt nem emelték le a vonatról, hanem csak áthaladt a szerelvény.

Az eredeti jármű aztán a II. világháborúban elpusztult. Bár voltak olyan feltevések, hogy egy németországi bányába vitték, de ez inkább a legendának volt mondható. (Fotó: Fortepan)

Előző cikkA dunakeszi dzsessznek nincs párja
Következő cikkA NIF gyorsértékelése a váci aluljáróban megállt vízről