A Reeves család kiemelkedő szerepet játszott a magyar ló-versenysport történetében. A „családfő”, John Reeves korának legismertebb idomárjaként óriási szaktekintélynek örvendett Monarchia-szerte. 1846-ban született Angliában. 1895-ben,felismerve a még gyermekcipőben járó lovas telep, Alag nagyszerű adottságait, idehozta akkori megbízójának, a Monarchia egyik legnagyobb futtatójának Alfonz Rotschild bárónak a lovait, s családjával együtt maga is itt telepedett le.
Nagyapja már a 18. század végén lovakat trenírozott, apja, William Reeves is elismert idomárként tevékenykedett. Ahogy a tréner családoknál szokásos volt, ő is már a szülői háznál elsajátította az alapokat, a lovak gondozását, kezelését, takarmányozását. 12 évesen a hírneves Ascotban nyerte első versenyét. Hamarosan ismert és kedvelt lovas vált belőle. Jó barátság fűzte a kor hírességéhez, a nemzeti büszkeség Fred Archerhez. Élete végéig megőrizte a nagy lovastól ajándékba kapott ostort, mellyel Fred a „század lovát”, Ormonde-t lovagolta Epsomban. A fényes sikerek ellenére azonban John Reeves növek vő testsúlya miatt – kénytelen volt feladni zsoké-karrierjét. A lovak idomításával kezdett foglalkozni, s Liechtenstein herceg 1867-ben a Monarchiába szerződtette trénernek. A herceg révén a legmagasabb körökig eljutott. Ennek köszönhette azt a megtiszteltetést is, hogy Erzsébet királynét lovas vadászatain elkísérje.
Pályafutásában fordulópontot jelentett, amikor gróf Hugo Henckel Oroszvárra szerződtette. Az istálló 1881-től 1886-ig sikert sikerre halmozott. Reevest azonban nem elégítette ki, hogy csak magánidomár legyen, 1885-ben gróf Apponyi Antal lovait is elvállalta. Elhatározása, hogy Oroszvárról a jobb felkészítést biztosító osztrák Salmhof bei Marcheggbe költözik, szerencsésnek bizonyult. Az 1880-as évek végén tele volt a világsajtó lovainak, Triumphnak és Rajta-Rajtának egymás utáni Derby-győzelmeivel.
Országos sajtóbotrányt váltott ki, amikor az osztrák Königswarter báró reményteljes lovát Petőfinek nevezte el. Mindenki a bárót szidta, de kevesen tudják, hogy a gazdának Reeves javasolta a nevet. A csikó nagyszerű lovat ígért, s ők ketten úgy gondolták, a nagy magyar költőnek állítanak vele emléket. Königswarter belátva, hogy hibázott, lovának bocsánatkérően a Pardon nevet adta. Pardon nagyszerű versenyző lett, Király díjat és Osztrák Derbyt nyert, a tenyésztésben kiváló örökítőnek bizonyult.
Reeves szinte csak a hivatásának élt. Hajnalban elsőnek lépett az istállóba, esténként utolsónak jött ki onnan. Jelenléte nélkül nem abrakoltak, a patkolásnál sem hiányozhatott. A tulajdonosok nyugodtak lehettek, lovaikból kihozta a legjobb teljesítményt. Gondozottjai hat Osztrák és két Német Derbyt nyertek. Azt is megmutatta, milyen jó kolléga. Amikor Kincsem Baden-Badenben nem akart inni, embereivel a kétségbeesett idomár, Hesp Róbert segítségére sietett. Ők találták meg és ásták ki azt a bizonyos beomlott kutat, amelynek büdös vizét Kincsem elfogadta.
1895-ben,felismerve a még gyermekcipőben járó lovas telep, Alag nagyszerű adottságait, idehozta akkori megbízójának, a Monarchia egyik legnagyobb futtatójának Alfonz Rotschild bárónak a lovait, s családjával együtt maga is itt telepedett le. Feleségével, a szintén angol Bertával öt gyermeket neveltek fel. Fiai, Herbert (1869) és Alex (1876) szintén neves trénerekké váltak, három lánya közül Jenny (1871) egy londoni orvoshoz ment feleségül, Beatrice (1873) a híres Robert Adams idomárral kötött házasságot, a legfiatalabb Huberta (Baby) (1878) pedig Alag község társadalmi- és sportéletének egyik meghatározó alakjává vált, majd apja egyedüli támasza és ápolója lett annak Bécsben eltöltött utolsó éveiben.
John Reeves tehát ott volt Alag bölcsőjénél, az ő égisze alatt fejlődött a környék a hazai lovas élet egyik központjává. Alagi kis „kastélyát” (ma telepvezetői iroda) és kertjét angol módon rendezte be. Ritka gazdag szakkönyvtárral rendelkezett, a falakat értékes festmények, ősi családi képek, karikatúrák díszítették. Nem hiányozhatott a biliárdasztal, a kandaló sem. John vonzó modora, úri vendéglátása, feleségének és szép leányainak kedvessége hamar megszeretette a környék beliekkel a Reeves famíliát. Az alagiak által egyszerűen csak János bácsinak hívott családfő jó értelemben vett modorossága, eleganciája messze földön híres volt. Krúdy Gyula így jellemezte: „…frakkot öltött az öreg Reeves, aki a legszertartásosabb volt a világ valamennyi lóidomárja között. Fehér kamáslija és fehér mellénye messzire világított a nyári éjben, és több ízben elhúzatta a zenekarral az angol királyi himnuszt, amikor mindenkinek fel kellett állni az asztaloknál. […] Az öreg lóidomár, aki böftökpiros arcával, fejedelmi nyugalmával és megingathatatlan flegmájával típusa lehetett annak a hidegvérű angolnak, akiről a régi magyar anekdoták annyi minden csodálatosságot tudtak elmesélni: az öreg John Reeves…”. (In: Krúdy Gyula: A kékszalag hőse.(Első rész) ötödik fejezet. Bp., 1931)
1905 augusztusában pompázatos esküvő tartotta lázban Alag-Dunakeszi lakóit. A három Reeves lány legidősebbikének, Jennynek és egy londoni orvosnak, Ransfordnak házasságkötésére nagy és előkelő közönség érkezett a településre. Többek között jelen volt gróf Batthyány Elemér, gróf Szapáry Iván, Pejacsevich János gróf nejével és Albert fiával, valamint Magyar Elek, a Lovaregylet vezértitkára is. A két násznagy, báró Üchtritz Zsigmond és Lossonczy Gyula voltak, a díszes szertartást Dunakeszi plébánosa, Révész István pápai kamarás celebrálta. Az egyházi szertartás után a vendégek az alagi Reeves-rezidencián gyűltek össze, ahol késő estig tartó ünneplés vette kezdetét. Az ifjú házaspár innen Budapestre utazott, hogy felszálljon a London felé tartó vonatra. A londoni szerelvényt Dunakeszi állomáson angol zászlókkal „felfegyverzett” tömeg várta, s mikor a vonat az állomáson átrobogott, hangos éljenzéssel búcsúztatták a friss házasokat.
Az első világháború alatt, 1917-ben a Magyar Lovaregylet igazgatósága – annak ellenére, hogy az ellenséges angol nemzet állampolgára volt – megünnepelte John Reeves 50 éves hazai tréneri működését. Az alagi szállodában, a Pavilonban rendezett fényes banketten a Monarchiában dolgozó idomárok és családtagjaik előtt köszöntötték az idős sportembert, méltatták munkásságát, és példaképül állították a szakma más tagjai számára. Az eseményről még Angliában is nagy elismeréssel írtak. A háború ellenére itt maradt angolok amúgy is jó elbánásban részesültek. Amikor egy nemzetközi bizottság kereste fel a nálunk rekedt „ellenséges” állampol gárokat, és végigjárták az alagi brit alattvalók telepeit, házait, az angolok nevében John Reeves adta át azt a honfitársaival írt nyilatkozatot, melyben jó sorukról tettek jelentést, s jelezték, remélik, hogy Angliában is így bánnak az ott élő magyar állampolgárokkal. 1917 novemberének végén újabb nagy ünnepségre gyűltek össze a családtagok és a szakma képviselői Alagon, a Reeves-rezidencián. John Reeves és nejének aranylakodalmára még gróf Batthyány Elemér is kilátogatott.
Reeves az első világháború utolsó éveiben kisebbik fiával Alexszel, aki „éppen Dél-Afrikából érkezett meg, hogy atyja alagi lotjában segédkezzék”idomított együtt, majd felesége halála után, amikor Alex Bécsben kapott tréneri állást, vele tartott, és ott segített neki. (In: Krúdy Gyula: Missis Kittie és fekete bőrű komornája. In: Krúdy Gyula: Álmoskönyv; Tenyérjóslások könyve. Bp., 1983. 444.) Utolsó éveit betegeskedve töltötte az osztrák fővárosban, egykori alkalmazói, a Rotschildok által bérelt panzióban, legkisebb lánya, Hubertha állandó felügyelete mellett. Bécsben hunyt el 1930 februárjában. Földi maradványait egy évvel később hozták haza, és helyezték el az alagi öreg temetőben kialakított családi síregyüttesben.
John Reeves idősebbik fia, Herbert (Bertie), szintén a családi házban ismerte meg a szakmát. A Bécsben végzett gimnázium mellet, ha apja betegeskedett, ő helyettesítette. Rátermettségére hamar felfigyeltek, és amikor Graf Karl Trauttmansdorff 1889-ben nagyobb istállót alapított, lovait a Reeves fiúra bízta. A sikerek hamar jelentkeztek, Herbert rövidesen olyan osztrákarisztokratáknak, nagy futtatóknak idomított, mint lovag Wiener von Welten, herceg Lubomirsky László vagy Baltazzi Arisztid. A háború előtt Springer báró lovaival érte el legnagyobb sikereit. Volt év, amikor egyszerre száz ló állt nála. NégyOsztrák és három Német Derbyt nyert. A Bécs közeli Oberweidenben idomított, majd 1917 tavaszán (öccsével Alexszel együtt) a családi fészeknek számító Alagon telepedett le. Apjához hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett a településen. Bár angol eleganciáját ő is megőrizte, ám nagy bohém hírében állt, nagyon szeretett mulatni. A pénznek nála nem volt értéke. Mindenki barátja, mindenkihez egyformán kedves volt. Senkire sem tudottharagudni, ha össze is zördült valakivel, másnap felkereste, hogy béküljenek ki. Sok-sok anekdota keringett segítőkészségéről, emberségéről. Már nem volt éppen fiatal, mikor Freudenauban a Duna-parton sétálva észrevett egy, a folyóban fuldokló hölgyet. Ruhástól a vízbe vetette magát, és kimentette a nőt, akiről kiderült, hogy öngyilkos akart lenni. Karrierje is veszélybe került, amikor a Bécsből jövő gyorsvonat vészfékjét az alagi állomás előtt meghúzta. Nevetve kifizette a pénzbüntetést, de ezzel a dolog korántsem volt elintézve. Nem jelent meg a váci bíróságon, ezért két csendőrt küldtek ki érte Alagra. Fogházra ítélték, ami pályafutásának végét jelentette volna. A fellebbezést elutasították, végül Rosenberg Gyula ügyvéd az utolsó pillanatban Berchtold közös külügyminiszterhez fordult, aki Ferenc Józsefnél kijárta a kegyelmet.
Herbert Reeves lányai, Connie és Mary szintén Alag közismert és közkedvelt lakói voltak. A családi hagyományokhoz híven mindketten már kiskoruk óta kiválóan lovagoltak, a közeli Káposztásmegyeren rendezett Hölgy-versenyek állandó résztvevőinek számítottak. Mary a neves alagi tréner, ifj. Mravik Pál harmadik felesége lett, Connie-t pedig az Európa-szerte elismert angol zsoké, a nálunk fiatalon letelepedett George Hulme vette nőül. Utóbbi pár sorsa tragikusan alakult. Néhány évvel házasságkötésük után Hulme betegségben, Connie pedig férje halála után két évvel Dunakeszi és Újpest határában autó-szerencsétlenségben vesztette életét. Négy éveskisfiuk árván maradt.
A családi tragédia tovább folytatódott, amikor két héttelleányának, Connie-nak halála után 1936 októberében Herbert Reeves szíve is felmondta a szolgálatot. Mindannyian az alagiöreg temető családi sírhantja alatt alusszák örök álmukat. A lassan-lassan porladó kövek csendben őrzik az egykor európai hírű angol család emlékét.
Forrás: Dunakeszi Helytörténeti Szemle / 2011 / május
