Piros postaládában várja a Lollipop Mikulása a gyerekek leveleit. Azt ígérik, hogy mindenkinek válaszolni fog, pontosabban a Télapó felesége teszi ezt meg, ezért pontos nevet is, címet is kérnek. A Post megkereste Palancsa Esztert, hogy meséljen a kezdeményezésről.

Pár hete a járványhelyzet miatt kénytelenek voltak bezárni a zenés közösségi teret, ezért új ötlettel álltak elő a Lollipopnál. Sajátos közösségi élményt szeretnének nyújtani, ezért a Mikulásnak írt leveleket várnak a dunakeszi gyerekektől. Elsősorban rajzokra, de néhány szülői mondatra is számítanak.

A kihelyezett postaládába már vagy három tucatnyi levél érkezett, volt olyasvalaki, akitől kettő is, mert a gyerekrajzhoz küldtek értelmező sorokat is.

Palancsa Eszter biztosította a családokat, hogy mindenki személyre szabott választ kap majd, és ehhez kérik, hogy mindenki írja rá a nevét, és pontos címét is. Díszes lesz, amelyben a Télapó felesége leírja, hogy nagyon várta már a gyerkőc levelét, azóta a férje már bekukkantott hozzá, és készül a kis csomag is.

Palancsa Eszter azon még nem gondolkodott, hogy karácsonykor csinálnak-e hasonló akciót, hiszen azt majd a (járvány) jövő dönti el.

Mindenesetre a piros láda most december 3-ig lesz kint a Lollipopnál.

Előző cikkÚjabb KISS-ek jönnek a dunakeszi vonalra
Következő cikkHa jól értjük, akkor jövőre drágább lesz az autópálya-matrica