Két év után újra Sziget Fesztivál. 2022. augusztus 10-15-ig jön a nagy visszatérés. A legfontosabb zenei és más programok közül válogattunk.

1993-óta annyira biztos volt, hogy évente összegyűlünk a Hajógyári-szigeten, hogy senki sem gondolta volna, hogy lesz év, amikor nem lesz Sziget. Pláne, hogy egymás után két fesztivál is elmarad – kezdte a szokásos “nagy” Sziget sajtótájékoztatót Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

A járvány mellett kitért az ukrán háborús helyzetre is, ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a Sziget a maga eszközeivel mindig a béke pártján áll és elítéli az orosz háborús agressziót. „Minden embernek és nemzetnek joga van megvédeni a szabadságát, a Sziget pedig a története során mindig kiállt a békéért és a szabadságért.” A szervezőiroda ezért is vett részt egy ukrán kezdeményezésre létrejött, 20 európai ország összefogásával megvalósult Nemzetközi Jótékonysági Koncert-Maraton, a #StopWar lebonyolításában, illetve a fesztivál ideje alatt a Music Saves Ukraine kampányhoz is csatlakoznak.

A politika után a fesztiválról. Teljesen megszűnnek a 0. és -1. napok, idéntől 6 teljes értékű, minden programhelyszínén aktív fesztiválnapból áll majd a Sziget.

A szervezők igyekeznek a környék forgalmát is mentesíteni, ezért a beléptetési rendszer a „K” híd belső oldalára kerül át.

A környezetvédelemhez tartozik, hogy a Sziget egy területét, nagyjából a III. kerület szomszédságában húzódó galériaerdő menti részt, az ott lévő védett flóra miatt lezárják a közönség elől, igazodva a főváros és WWF által végrehajtott természetvédelmi területté történt átminősítéshez.

Csiszár Virág, a Sziget nemzetközi booking menedzsere elmondta, hogy a Sziget 2022 világsztárokkal, befutott nevekkel, itthon még nem látott előadókkal, friss, izgalmas, feltörekvő tehetségekkel tér vissza a hosszú szünet után.

A Kings of Leon tavaly márciusban rukkolt elő új lemezével, ezzel pótolja 2020-ban elmaradt szigetes koncertjét, csakúgy, mint Dua Lipa, aki a tavalyelőtt megjelent, majd Grammy-díjat nyert lemezét hozza el, és nem mellesleg toronymagasan vezeti a Sziget látogatók kívánságlistáját. A Nagyszínpad headlinerek között van még az Arctic Monkeys, szintén új hanganyagot ígérve és nagy várakozás előzi meg Justin Bieber koncertjét is, valamint a headlinerek közt szerepel majd Calvin Harris és a Tame Impala is. A Nagyszínpad további fellépői között is olyan nevek szerepelnek, mint például a Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi,  Sam Fender és a friss Grammy-díjas Rüfüs Du Sol.

Kardos József programigazgató a további zenei és nem zenei programokat vette górcső alá: visszatér a Love Revolution Special, ahol minden nap 10 percben olyan előadások és rövid felszólalások színesítik az átállásokat, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünkre igyekeznek felhívni a figyelmet.

ibis X ALL Európa Színpad

Az Európa Színpad minden évben az a helyszín, ahol a látogatók felfedezhetik a hazájukban már valamennyire befutott, de nemzetközi szinten még kevésbé ismert feltörekvő zenekarokat, akik sok esetben pár éven belül a fesztivál nagyobb színpadain térnek vissza. A színpad programja stílusfüggetlen, az egyetlen cél, hogy egész héten minőségi zene szóljon profi produkciók előadásában. A színpad elnevezésétől eltérően nem csak európai fellépőkre lehet számítani, idén is lesz kanadai, izraeli, de amerikai előadó is. A színpad legjobban várt fellépői között említhetjük a popot, rockot, rapet vegyítő angol Nova Twins nevét, a kanadai Cleopatrick duót, a csodálatos zenét játszó portugál Surmat, vagy épp a hazájában is egyre népszerűbbnek számító német Shelter Boy-t. Fellép a Csehországban nagyon menő Lenny, a belga Yellowstraps duó és SYML, aki már több évvel ezelőtt bebiztosította helyét a szervezők radarján. Az elborultabb rock kedvelőinek mindenképp kihagyhatatlan program lesz a belga STAKE, a német Pabst trió és a francia The Psychoctic Monks koncertje. Ne feledkezzünk meg a hazai zenekarokról sem: idén ezen a színpadon lép fel a Duckshell, The Anahit, Platon Karataev, Saya Noé és a programot a Sziámi zárja majd.

dropYard

A Sziget legújabb helyszíne a dropYard, ami elsősorban a hiphop szerelmeseinek válhat törzshelyévé. A hiphop/rapelőadók mellett éjszaka DJ-szettek, délutánonként pedig komoly breakbemutatók és versenyek várják a látogatókat. A fellépők között megtalálható az izraeli Echo, aki több formációban is szerepel, de láthatjuk a finn Asa Masat, vagy az izlandi Ulfur Ulfurt is. Az egyik nagy dobás a koreai YNC csapat, akik majdnem teljes létszámban érkeznek a fesztivál színpadára, így GFU, Sikboy, GSon, JD Vanic is fellép. Dél-Afrikából Yugen Blakrok, Olaszországból Villabanks, Németországból a már nagy névnek számító Audio88 & Yassin duó érkezik, de szerepel a fellépők között a kritikus szövegeivel érkező spanyol Tribade, az írül rappelő Kneecap, a hazai színteret pedig a Slow Village, a Mulató Aztékok, Saiid, Beton.Hofi és Krúbi képviseli majd sok vendéggel és egy maratoni vegyes ütközettel a Falunapon. Az éjszakai DJ programban a holland Chamos trio mellett Mango, Cadik, Q-Cee, Yago és a Bashment Cave csapata is helyt áll majd. A napközbeni break programok olyan autentikus és interaktív események lesznek, ahova bárki nyugodtan csatlakozhat a fesztivál látogatói közül. Lesznek exhibition párbajok elsősorban ALL STYLE kategóriákban. A fellépők a hiphop kultúra igen meghatározó alakjai Európában, érkezik például a holland “The Ruggeds” csapata, valamint Kris & Marek cseh testvérpár is.

Global Village

Egy felejthetetlen zenei körtúra várható a Global Village színpadon a fesztivál során. Felcsendülnek az ukrán szabadság hangjai a Luiku előadásában, 25. évfordulóját ünnepli az Amsterdam Klezmer Band, a Volosi zenekar megmutatja a lengyel virtuózok dallamait és a Rodopi Rembetikója vagy a nápolyi hard core mantrák varázsolnak el a hét folyamán. A gnawa zene lesz az egyik csúcspontja a színpadnak a magyar Chalaban zenekarral és az elektronikus Zar Electrikkel. Nőiesre formálja az észak-amerikai bluest Bab l’Bluz és Mehdi Nassouli a francia La Caravane Passeból. Életre keltik a cumbia ritmusait a kolumbiai feminista trio, La Perla. Érdekes ritmusszekcióval és egy ázsiai csavarral bolondított karib ritmusokkal érkezik a lélegzetelállító japán Minyo Crusaders és a magyar hipszterek, a Los Orangutanes. Továbbá a világ fontos stílusai közül megtalálható még a magas színvonalú ethiojazz projekt Arat Kilo által, aki a mali dívával, Mamani Keitával és a legfülbemászóbb amerikai slammerrel, Mike Laddel közösen lép fel. Megtaláljuk majd az afro-beat hatásokkal tarkított nigériai Santrofi zenekart és az algériai Sofiane Saidi a Rai hercegének szettjét. Transzba ejt Maya Kamaty a Maloya egyedi értelmezésével, és biztosan megtáncoltat Tabanka a Zöld-foki szigetekről származó Fufanà rabszolgák ritmusával.

Tribute Színpad

A rockzene kedvelői számára minden este 23:00 órától tribute-zenekarok elevenítik meg a legnagyobb klasszikusokat, mint a Guns N’ Roses, a Red Hot Chili Peppers, a Nirvana, a Doors, a Kiss, a Rolling Stones, de lesz Green Day tribute is, és az ABBA Show sem maradhat el.

RETRO Színpad

A 90-es évek örökzöld slágereit megszólaltató RETRO színpadon a már megszokott fellépők mellett, hosszú idő elteltével újra fellép a Korda György-Balázs Klári páros és Zoltán Erika is. Csütörtökön pedig egész estés NECC Party várja a közönséget.

A nem zenei programok közül mi a Közlekedési Múzeum bemutatóját emeljük ki. Ebben az évben a magyar ipari formatervezés egyik remekművével, az Ikarus 311-es autóbusszal készülnek, mely a hazai forgalomban a ’70-es évek végéig közlekedtek, így egy igazi időutazást ígér az idei Sziget látogatói számára. 
 
A GameLandHub helyszínén számos játék közül válogathatnak a látogatók a Rubik kockától kezdve a társasjátékokon át a legújabb PS4 és XBOX játékokig, de sakkozhatnak, pókerezhetnek vagy épp egy Teqis meccset is játszhatnak. Természetesen idén sem maradhatnak el az egyre népszerűbbnek számító darts-leckék és versenyek sem.

A világ minden kontinensén, minden országában az élet fontos eleme és állandó szereplője a mozgás, a sport. Az emberek kortól és nemtől függetlenül időt és energiát fektetnek abba, hogy egészségesek és napról-napra fittebbek legyenek. Az Instagramon a #sport keresőszóra keresve 47 millió találatot kapunk. Ez is mutatja, hogy igenis fontos és egyre fontosabb az, hogy tegyünk magunkért és fejlesszük magunkat. Miért lenne ez másként pont itt a Szigeten? A Sziget más, mint a többi fesztivál, itt, amikor felkel a nap, az élet folytatódik tovább színes nappali programokkal, szórakozási és kulturális lehetőségekkel és természetesen a hivatalos Sporthelyszín nyitásával.
Előző cikkMeghalt Berki Krisztián, a médiaceleb 41 éves volt
Következő cikk20 csomag egy nap alatt az időseknek, csúszdapark volt a köszönet