Május 26-án a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián került sor a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) 2025. évi rendes Küldöttgyűlésére. A Küldöttgyűlésen került a SOSZ 2025. évi kitüntetéseinek és elismeréseinek átadására is. Kiemelkedő sportszervezeti vezetői díjban részesült Őze István, az Újpesti Torna Egylet klubigazgatója és Temesvári István, a Dunakeszi VSD korábbi vezetője. Közösségi sportszervezet díjban részesült a DVTK Sportegyesület és az Egri Spartacus Tájékozódási Futó Sportegyesület. Az idei esztendőben Brüll Alfréd életmű díjat kapott Orendi Mihály, a MOB volt alelnöke.

Temesvári István elnöksége alatt vált Dunakeszi igazán a sportok városává
Mint ismeretes, Temesvári István 2024 júniusában mondott le a VSD elnöki posztjáról, munkája azonban Dunakeszi sportéletének jövőjét is megalapozta. 2013-ban azzal az céllal vállalta el az egyesület irányítását, hogy a városi sportélet fontos szereplőit fogja össze annak érdekében, hogy minél több Dunakeszin és a környékén élő találja meg a saját sportágát, a sportolással kapcsolatos elképzelését. Megválasztásakor a Kinizsi Utánpótlás Sportegyesület 5 szakosztályból állt (labdarúgás, sakk, asztalitenisz, strandröplabda és kézilabda). Az a dinamikus fejlődés és bővülés, ami mindmáig érezhető a VSD-n a 2014-es szakosztálybővüléssel indult, ekkor lett harcművészet és korfball szakosztály Dunakeszin. A Kinizsi Utánpótlás Sportegyesület jogutódjaként 2016-ban alakult meg a Városi Sportegyesület Dunakeszi, amelynek 2020-ban már 17 szakosztálya működött, 2021. januártól csatlakozott a 18., az atlétika szakosztály is, mára pedig 24 szakosztállyal, 28 sportággal, több mint 4000 sportolóval a környék legnagyobb, országosan pedig az egyik legnagyobb vidéki egyesületté nőtte ki magát.

A sportolói sikereken túl hasonlóan beszédes az az infrastrukturális fejlődés, amely Temesváris István elnöksége alatt valósult meg. A nagy múltú Kinizsi Utánpótlás Sportegyesület 2014-ben ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját, amelyre az alkalomhoz illő sportos rendezvénysorozattal és a Fóti úti sportpálya lelátójának felújításával emlékeztek meg. 2015-ben ugyanitt a régi földes pálya is megújult egy modern, locsolófejekkel ellátott füvespályává. A jelenlegi öltöző- és irodaépület 2016-ban újult meg, a Sportcentrumban található homokos pálya homokcserén és szegélyezésen esett át 2019-ben. 2020. évben megvalósult a régen várt modern pályavilágítás, valamint a kézilabda munkacsarnok műszaki átadására is 2020. november 26-án került sor. Szintén az 2020-ban kezdte meg működését a VSD Jégcsarnok, valamint átadásra került a Nyíltvízi Edzőközpontunk is.

2021-ben átadták a nagyon várt Magyarság Sportcsarnokot, 2023-ban pedig a hozzá tartozó öltöző- és irodaépületet is, ahová be tudott költözni az egyesület vezetősége. Közben felkerültek a napelemek a Kézilabda Csarnok és a Nyíltvízi Edzőközpont tetejére is, amelyek nagyban segítik a gazdaságos működést. És már lehet látni az utcáról is, hogy a Fóti úton mindig nagy élet van: a kerítésprojektünk is lezárult. Évek munkájával saját ruházati brandet építettek fel, és örömmel tapasztalható, hogy szívesen viselik a környéken élők. Mára már sportbolt is üzemel, és egy sportbisztró is megnyílt.
A VSD anyagi segítséget tud nyújtani dunakeszin található általános és középiskolák tornatermeinek felszerelésében. A folyamatos üzemeltetésben is sok munkájuk van, a VSD pályakarbantartó- és pályaépítő gépeket is vásárolt mind a Fóti úti-, mind a Magyarság Sportcentrum füves pályáinak építésére és karbantartására. 2021 óta szintén Temesvári István vezette a Dunakeszi Városi Sport Kft-t, mely cég a VSD infrastruktúrájának kezelésére alakult. Így a VSD csarnokait és még a Radnóti Gimnázium csarnokát is takarítják, szintén a VSD modern gépeivel. Buszaikkal nem csak a VSD sportolóit szállítják, de a szabad kapacitás erejéig a városi intézményeknek is szállítási szolgáltatást nyújtanak. Nyíltvízi Edzőközpontukban pedig az egész ország területéről fogadnak sportolókat, akik itt edzőtáboroznak.
A volt elnök emellett büszke arra, hogy fizioterapeutát és sport mentáltréner, mentálhigiénés szakembert is hozott az egyesületbe, akik mindketten jelentős mértékben hozzájárulnak sportolók felkészítéséhez és fejlődéséhez.
Elismeréséhez gratulálunk!