Rasztotzky Eszter egykori kajakvilágbajnok a SUP-szezon első hazai versenyén, a Vass István Emlékversenyen 2 számban is ezüstérmet szerzett. Az egykori sikeres kajakversenyzőt kérdeztük a SUP-sportág térhódításáról és saját elért eredményeiről.

A Vass István Emlékversenyen 2 különböző számban indult, melyik volt a nehezebb?

Két teljesen különböző számban indultam. A technikai szám azért volt nehéz, mert ott nagy a hibázási lehetőség, mivel bójákat kell kerülgetni. A másik pedig a 4 km-es táv volt, ami megfelelő állóképességet igényel. A két szám más-más képességeket igényel, mindkettőnek van előnye és hátránya is.

A supban mi számít hosszú távnak?

A 10 km feletti távok annak tekinthetők. 2 héttel ezelőtt egy ausztriai nívós versenyen vettem részt, ahol elképesztően sok, 300 induló volt. Ezen a versenyen volt 12 kilométeres táv, ami egyértelműen már hosszúnak számít. Világversenyeken a 12-18 kilométeres távok a hosszúak.

Eszter 9 éves korában kezdett kajakozni, ma már a SUP szerelmese

A kajaksportban elért komoly eredményei előnyt jelentenek a suppozásban?

9 éves koromtól 26 éves koromig kajakoztam, aminek az az előnye, hogy tudom, hogy hogyan kell felkészülni egy versenyre, hogyan kell alapozó, erőléti, gyorsasági edzést csinálnom, és mindezt át tudtam tenni a supra. A suppozást az alapoktól kell megtanulni, mert teljesen más mozgást igényel, mint a kajakozás. Komoly egyensúlyérzék kell mindkettőhöz. Mindenképp előny, hogy kajakoztam, hiszen ismerem a vizet, van egyensúlybiztonságom, de a SUP teljesen más technikát igényel. A sportmúltam előnyt jelent az edzésben, a felkészülésben.

Milyen szezon előtt áll?

Június 4-én rendezik meg a Magyar Kupát Tatán, erre nagyon készülök, július 9-én pedig az országos bajokságot, ami egyben válogató verseny a novemberi thaiföldi világbajnokságra.  Az első két helyezett jut ki a vb-re, remélem, ebben én is benne leszek. Dunakeszin együtt edzek Slekta Rékával, aki nagyon gyors és ügyes fiatal tehetség. Remélem, mindkettőnknek sikerülni fog a vb-re kijutás. A fizikai edzéseket együtt végezzük, mivel mindkettőnknek a férjem az edzője, ő vezeti a felkészülésünket.

Van esély arra, hogy a SUP olimpiai szám legyen?

Mindenképp látok erre esélyt. A sportág jelenleg a Hullámszörf Szövetséghez és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséghez is tartozik. Nézeteltérések abból adódhatnak, hogy melyik szövetség keretein belül marad a SUP. Szerintem 2028-ban még nem, de 2032-ben már olimpiai sportág lehet.

Rasztotzky Eszter szerint jó esély van arra, hogy a SUP olimpiai szám legyen

Elég hamar betört a SUP az élsportba, ezt jól érzékelem?

Nagyon régóta van SUP, csak itthon nem volt ennyire népszerű és elterjedt. A hullámszörfösök régóta lapáttal eveznek be a hullámba. Gyakorlatilag ebből alakult ki a suppozás, hogy beeveztek, majd kiszörföztek a deszkán. A síkvízi vonal jött később, amikor nem az a cél, hogy a hullámon lovagoljunk, hanem az, hogy minél gyorsabban evezzünk síkvízen. 3-4 éve van a síkvízi szövetség égisze alatt ez a versenyszám. Gyorsan terjed, de külföldön már nagyon komoly élsportolói bázisa van a supnak. Van hova fejlődjünk.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség nemrég megválasztott elnökségi tagja lett. Ez milyen feladattal jár?

Az elnökségen belül a Dunakanyar régiónak lettem a képviselője, ahol a régióban lévő egyesületeket képviselem.

Mit szólt az Év sportolója jelöléshez?

Megtiszteltetés, hogy ilyen fiatal tehetséges sportolókkal együtt jelöltek. Azt kívánom a 3 fiatal sportolónak, hogy eljussanak oda, ahova én már eljutottam, hogy hazai rendezésű világversenyen dobogóra álljanak. A két atlétának erre lehet most lehetősége, hiszen nyáron rendezik meg Budapesten az atlétikai világbajnokságot. Kishegyi Ákos asztaliteniszezőnek szívből gratulálok az Év sportolója díjhoz, és kívánom, hogy élje át azt a csodálatos élményt, amikor érte szól a Himnusz.

Előző cikkJúniusban lezárás és éjszakai zajjal járó munkavégzés várható a Budapest-Vác vasútvonalon
Következő cikkIlyen lesz a Dunakeszi Borsétány borkínálata