A lakosság egyharmada kifejezetten figyel a táplálkozására, sőt, saját bevallása szerint tudatosan táplálkozik. Szinte ugyanekkora kör vallotta azt, hogy követ valamilyen speciális diétát – derül ki a Pápai Hús Kft. tudatos táplálkozás és húsfogyasztással kapcsolatos online, több mint 4000 ember bevonásával készített kutatásából. A döntés mögött legnagyobb arányban egészségügyi, illetve esztétikai okok húzódnak. Ám akadnak, akik kifejezetten a környezet védelme miatt döntöttek unikális étrendek mellett. A kutatás eredményeiből látszik, hogy egyértelműen húsfogyasztó nemzetnek mondhatjuk magunkat.

A tudatos táplálkozás egyre népszerűbb itthon és már komoly tábora van a lakosság körében – mutatnak rá a Pápai Hús, idén április során készített kutatásának eredményei. Valamivel több mint 4000 ember bevonásával készült felmérés szerint a megkérdezettek 20 százaléka pontosan számontartja a naponta bevitt kalóriamennyiséget. A válaszadók több mint fele (55,6%) például odafigyel a megvásárolt húsáruk és készítmények zsírtartalmára is. A felmérésből az is kiderül, hogy legtöbben (16,4%) a cukrot iktatják ki étrendjükből, feltehetően a diabétesz vagy annak veszélye miatt.

Vegán szendvics

A válaszadók csaknem 30 százaléka azt mondta, egészségügyi okok miatt választott speciális értendet vagy követ diétát, míg mintegy 15 százalék a súlyproblémáira vezette vissza döntését. Egy kicsiny (2%), ám már jól látható kör viszont a környezet védelmével indokolja diétáját.

Húsfogyasztó nemzet a magyar

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy húsfogyasztó nemzet vagyunk. A válaszadók majdnem 90 százaléka elmaradhatatlan alkotóelemként jelöli étrendjében a húsokat és feldolgozott hústermékeket.  Így az talán nem mondható meglepőnek, hogy a fogyasztók 96 százaléka hetente többször – de köztük sokan (33%) akár naponta is – eszik húst. A hús kedveltsége még a diétázók körében is magas. Részletekre bontva; a válaszadók 63 százaléka bármilyen húst beépít diétájába.  

A legkedveltebb a szárnyas és a sertéshús, népszerűségük immár hosszú évek óta kikezdhetetlen, ám érdekes adat mutatkozik a húspreferenciák terén. Míg a KSH 2013-as adataiból az derült ki, hogy a magyarországi halfogyasztás jóval az európai átlag alatt van, a Pápai Hús kutatása már figyelemre méltó változásra mutat rá. A kérdésekre válaszolóknak ugyanis majdnem harmada (29,5%) halat fogyaszt a leggyakrabban.

Igencsak figyelemre méltó eredmény, hogy hiába az utóbbi években rendkívül árérzékeny kereskedelmi környezete 10-ből 9 fogyasztó (93,7%) hajlandó a magasabb jobb minőségi húsért, akár többet is kiadni. Fontos igénynek mutatkozik azonban a megbízhatóság.  70,8 százalék ugyanis alkalmanként, s csak akkor hajlandó ezt a magasabb összeget kifizetni, ha megbízható a termék termelői háttere.

Előző cikkKiemelkedő külföldi vendégforgalom az év első négy hónapjában
Következő cikkCsaládi KRESZ-nap a Kőrösi udvarán