Pest Megye Önkormányzata december 9-én délelőtt rendezte meg a megyenapot, amelyen átadták a kitüntető díjakat. Az elismeréssel a közművelődés, a tudomány, a kultúra, az építészet, a környezetvédelem, valamint a közbiztonság és a társadalmi összetartozás érdekében tett erőfeszítéseket díjazták. Az Év iparosa díjat a városunkban működő Kun Cukrászműhely nyerte el.  Kun Pétert és Kun Miklóst kérdeztük a kitüntetés kapcsán.

Mikor alapították a cukrászdát?

2015-ben nyitott meg az üzlet, ami egy régen dédelgetett álmunk volt. Korábban több évtizede a vendéglátásban dolgoztunk, de mindig ez a cél lebegett a szemünk előtt, hogy cukrászdát nyissunk. Már édesapánk is ebbe az irányba próbált minket terelni, hiszen cukrász a szakmánk, a mesterségünk is. Miután megfelelő ingatlant találtunk, eldöntöttük, hogy megvalósítjuk az álmunkat, így 2015-ben létrehoztuk a Kun Cukrászdát, ami egy családi vállalkozás. Nagyon örülünk, hogy a város és a képviselő-testület észrevette a munkánkat. Ahol tudunk, segítünk az egyháznak, a városi sport megmozdulásokon is szívesen készítünk tortákat. Nagyon köszönjük mindenki támogatását, akik jelöltek minket a díjra.

A hagyományos vagy inkább a modern cukrászat áll közelebb önökhöz?

Saját ízlésünk után megyünk, nagyon szeretünk kísérletezni. A francia cukrászati vonal nagyon divatos napjainkban, de mi inkább a régi magyar tradícióra épülő cukrászatot képviseljük, viszont a mai kornak megfelelő új, modern köntösben készítjük el a süteményeinket.

Melyik a legkedveltebb süteményük?

Egyértelműen a Dunakeszi város tortája, ami egy csokoládés-mogyorós torta, ez a legkelendőbb, nagyon szeretik a lakosok. Ezt ketten találtuk ki, miután rengeteg változatot készítettünk előtte. A tortán van egy törökmogyorós, étcsokis és fehércsokoládés mousse, amit egy törökmogyorós nugátréteg fed.  Eléggé komplex torta, a mai napig ez a topsütink. Nagyon szeretik a lakosok, kiváló minőségi alapanyagokból készül.

A Kun Cukrászműhely nyertes tortája a Város tortája versenyen

Dunakeszin a Fő úton van a cukrászda, fontos szempont volt a jó lokáció?

Nagyon sokat számít, hogy jó helyen legyen egy vállalkozás. A teraszt is nagyon szeretik. Van egy kis játszóterünk is, és parkolásra is van lehetőség a hozzánk érkezőknek.

Hányan készítik a sütiket?

A pandémiát követően öt főre csökkent a számunk a korábbi tíz főből. Érezzük, hogy sokkal több munkát végzünk, mint előtte, de csak így tudunk működni ebben a nehéz gazdasági helyzetben.

A karácsonyi időszak a legterheltebb?

Igen, nagyon elfoglaltak vagyunk. A családunk ilyenkor csak december 24. után lát minket. Éjjel-nappal dolgozunk, de ez így van rendjén. A jövőt illetően rengeteg ötletünk van még, de ezeket nem szeretnénk elkiabálni, mert látjuk, hogy milyen gyorsan változnak a gazdasági, társadalmi feltételek körülöttünk, de bővítésen és másik üzletnyitáson is gondolkodunk.

Mennyire lepődtek meg a díjon?

Nagyon meglepődtünk, de rendkívül jól esik az elismerés. Meghatódtunk, hogy észrevették a munkánkat, őszintén elérzékenyültünk, amikor átvettük a díjat.

Előző cikkNincs karácsony idén sem a Kaláka koncertje nélkül
Következő cikkKezdődik az ajándékozási őrület? – Szavazzon