Szeptember eleje óta építik azt a P+R parkolót, amely a gyártelepi vasútállomásnál létesül. A munkát néhány közmű akasztotta meg, de a munkások ismét belehúzhatnak.

Megnéztük, hogy halad a gyártelepi vasútállomásnál kialakítandó parkoló építése. 30 kocsi kaphat majd itt helyet. A parkoló jelentősen segíti majd a vonattal Budapestre közlekedő dunakesziek életét. A közművek azonban itt sem segítették a munkásokat, de túl vannak a nehezén. A parkoló alapjait már kialakították. Egyelőre még nem tudni pontosan, hogy mikor fejeződnek be a munkák.

Az állomásra éppen egy KISS érkezett

Miközben ott jártunk, éppen egy emeletes KISS érkezett az állomásra. Impozáns látványt nyújtott.