2022-ben hunyt el Wittner Mária, Dunakeszi díszpolgára, az 1956-os forradalom egyik ismert alakja. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából idén is megemlékezést tartottak dunakeszi sírjánál, ahol tisztelői, közéleti szereplők és családtagjai közösen hajtottak fejet emléke előtt.
A megemlékezésre koszorút küldött Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A sírnál személyesen helyezte el az emlékezés virágait Németh Szilárd államtitkár, Nyíri Márton alpolgármester, a Patrióták Mozgalom képviselői, valamint a család tagjai.

Wittner Mária egészen fiatalon vett részt az 1956-os forradalomban, majd a megtorlások során hosszú éveket töltött börtönben: 1974-ig volt fogvatartásban. Életútja a szabadság melletti rendíthetetlen kiállás jelképe lett. Nyíri Márton nyilatkozatában személyes emlékeit is felidézte: elmondta, hogy közel laktak egymáshoz, gyakran cseréltek olvasmányokat, sőt, Wittner Mária unokáit is tanította az iskolában. Hozzátette, számos vers őrzi az egykori forradalmár gondolatait és lelki erejét.

A megemlékezésen elhangzott: Wittner Mária személyisége és életpéldája azt üzeni, hogy semmiféle külső nyomást és elnyomást nem szabad elfogadni. Az 1956-os fiatalok a magyar szabadságért, függetlenségért és szuverenitásért áldozták az életüket és a szabadságukat – emlékük megőrzése közös felelősségünk.





















