Április elsején, Dunakeszi várossá válásának 40. évfordulóján kitüntetéseket adtak át. Összesen 13 elismerést adott át a város vezetése.

Dióssi Csaba
Dióssi Csaba polgármester

Az 1956-os események 60. évfordulójának emlékéve alkalmából emlékérmet kapott Wittner Mária, Kövesdi Károly, Dányi Miklós, Takács Imre. Ők az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő megtorlások idején bátor és méltóságteljes helytállást tanúsítottak.

Az elmúlt években tanúsított kimagasló szakmai munkájáért, polgármesteri elismerésben részesült Szepessy Tamás, a Dunakeszi Járműjavító vezetője. 

Dunakeszi Város Képviselő-testülete Jancsikné Struve Katalin részére „Dunakeszi Sport Díja” kitüntető címet adományozta. Jancsikné Struve Katalin evezésben többszörös magyar bajnok lett, serdülő és ifjúsági válogatottként nemzetközi mezőnyben is megállta a helyét nyolcas egységekben. Diplomája megszerzését követően lett a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola tanára. Az iskolában bevezette a korfball, a tamburelló, a gyorstollas és a lacross sportágakat. Az elmúlt 25 évben kiemelkedő eredményeket ért el csapataival atlétikában és a korfball versenyeken egyaránt. Ebben a tanévben egy újabb sportágat vezetett be az iskolában, a Sport poha-rakot, mely programot egészen a versenyzési lehetőségekig szeretné kidolgozni. Büszke arra, hogy több tanítványa is megtalálható a különböző sportágak élvonalában. Fő célja pedig, hogy az iskolákban minél több sportággal megismertesse a gyerekeket. 

Dunakeszi Város Képviselő-testülete Vetési Imre részére „Dunakeszi Városi Közművelődési Díj” kitüntető címet adományoztaVetési Imre első írásai a hetvenes évek végétől a Pest Megyei Hírlapban jelentek meg. 1985-ben sikeresen elvégezte az országos Sportújságírói Stúdiót. A nyolcvanas évek második felében a Keszi Valóság című városi újság szerkesztő bizottságának tagja. 1991-ben Keszi TV néven megalapította az első helyi kábeltelevíziós hírműsort, amit közel tíz éven keresztül szerkesztett alkotótársaival. Pályafutásának fontos állomása 1995, ekkor alapítja meg a Dunakeszi Polgár című közéleti újságot, 1999-ben pedig a Dunakanyar Régió című színes közéleti lapot. Mindkét kiadványt mai napig kiadó-főszerkesztőként jegyzi. A közéletiség, hitelesség, pontosság figyelembevételével, a város életének valamennyi fontos eseménye teret kap az újságban. Valóban maradandót alkotott, hiszen ha végiglapozzuk az eddigi évfolyamokat, nyomon követhetjük Dunakeszi fejlődésének minden fontos mozzanatát.

Dunakeszi Város Képviselő-testülete Dévényi Zsuzsanna részére „Dunakeszi Város Egészségügyéért Dr. Bayer Emil Díj” kitüntető címet adományozta. Dévényi Zsuzsanna 1965-ben helyezkedett el Dunakeszin körzeti védőnőként. Gyermekei megszületése után személyes tapasztalatokkal gazdagodva még hitelesebben tudta segíteni tanácsaival a várandós kismamákat és az aggódó édesanyákat. 1988-2008-ig ifjúsági védőnőként dolgozott a Radnóti Miklós Gimnáziumban és a Gárdonyi Géza Szakközép- és Szakmunkás iskolában. Igaz rá az élethosszig tartó tanulás: folyamatosan képezte magát, a gyakorlatias munka magas színvonalú elméleti tudással párosult. Munkája nem ért véget a nyugdíjas kor elérésével. A szakma iránti elhivatottságát mutatta, hogy 2008-tól iskolai védőnőként is pontosan, megbízhatóan látta el feladatait a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban és a Szent István Általános Iskolában. 2016 nyarától, első és egyben egyetlen munkahelyéről e hosszú életpályát lezárva, a megérdemelt pihenését tölti szerettei körében.

Dunakeszi Város Képviselő-testülete Kardos Márta részére „Dunakeszi Városi Pedagógiai Díj” kitüntető címet adományozta. Kardos Márta 1976 óta a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium történelem-német szakos tanára, ahol középiskolai tanulmányait is végezte. Pedagógusként német nyelvet tanított és az iskolai könyvtárat vezette. A gimnázium könyvtára az országban az elsők közé tartozott, ahol számítógépes nyilvántartás és kölcsönzés valósulhatott meg, melynek feltételeit a tanárnő által írt pályázaton teremtették meg.

Tanítványait eredményesen készítette fel a megyei és országos szintű német nyelvi versenyekre. Részt vett a nyolcosztályos gimnáziumi program kidolgozásában, illetve a német tanterv megalkotásában. Azok közé a pedagógusok közé tartozik, akik teljes életüket hivatásuknak szentelték, szabadidejük jelentős részét diákjaik fejlesztésére és az iskolaközösség építésére fordították.

Munkájának elismerését jelzi, hogy 2004-ben megkapta az iskola legmagasabb kitüntetését a Radnóti-díjat, 2008-ban Dunakeszi város „Az év pedagógus” díját ítélték neki, majd 2010-ben a német nyelv oktatásában végzett kiemelkedő munkájáért Lenau-díjban részesült.

Dunakeszi Város Képviselő-testülete Péczné Veresegyházy Éva részére „Dunakeszi Városi Pedagógiai Díj” kitüntető címet adományozta. Péczné Veresegyházy Éva tanárnő, idén 34 éve van a pályán, és 25 éve tanít Dunakeszin, a Szent István Általános Iskolában. Tanítványai szép sikereket érnek el tanulmányi versenyeken. A városi és területi versenyeken kívül rendszeresen részt vesznek országos megmérettetéseken is. Kiemelkedő a tanórákon kívüli pedagógiai munkája is. Rendszeresen, önként vállal többletfeladatot, készíti fel tanítványait iskolai szereplésekre. Évek óta eredményes munkát végez bábszakkörében, melyet nagysikerű bemutató-foglalkozásán láthattak pedagógus kollégái. Angol szakköröket tart 1-2. osztályos tanulóinknak, melyek játékosságának nagy szerepe van az idegen nyelv megszerettetésében. Osztályait mintaszerűen neveli, irányítja. Kiváló kapcsolatot ápol a szülőkkel, akikkel rendszeresen családi kirándulásokat is szerveznek.

Dunakeszi Város Képviselő-testülete Dunakeszi Védőnők kollektívája részére „Dunakeszi Városért” plakett  kitüntető címet adományozta. A védőnők fő célkitűzése az általuk gondozott családok, különösen a nők, csecsemők, gyermekek, fiatalok egészségének védelme, megőrzése, fejlesztése. A védőnői tevékenység feladatkörébe az utóbbi években beépült a védőnői méhnyakszűrés, jelenleg Dunakeszin két védőnő végzi rendszeresen ezt a tevékenységet. Dunakeszi Város Önkormányzatának munkáját támogatva segítenek a születési és oltási támogatások népszerűsítésében. Központi szerepet játszanak a szülők tájékoztatásában, segítségükkel meghatványozódott a babaköszöntő csomagot igénylők, illetve az oltási támogatással élő családok száma. A főállású iskolavédőnők szűrővizsgálatokat végeznek, étrendi, életmódbeli tanácsokat adnak; az ezen a területeken induló versenyekre felkészíti a tanulókat.

Dunakeszi Város Képviselő-testülete Kovács Gáborné részére „Dunakeszi Városért” kitüntető címet adományozta. Kovács Gáborné, a Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola volt intézményvezetője leginkább a gyermekek harmonikus személyiségformálásában és a dunakeszi diákok oktatásában-nevelésében végzett kiemelkedő munkájáról ismert.

Pályája kezdetétől nevel, oktat, és 15 évig igazgatóként vezette az iskolát. Osztályfőnökként szívügyének tekintette a rábízott gyermekek zene és irodalom iránti fogékonyságának növelését. Az olvasóvá nevelés mindig fontos volt számára: intézményi szinten emelte központi helyre az olvasást az iskolai könyvtár áthelyezésével, kibővítésével.

Az Önkormányzattal közösen több átalakítást, épületbővítést szervezett meg, a belső tér folyamatos megújításán munkálkodott. Vezetése alatt nyerte el az iskola az Örökös Ökoiskola címet. Támogatásával, lelkesítő jelenlétével az iskola diákjai kiemelkedő eredményeket értek el a sport-, a művészeti és a tanulmányi versenyeken egyaránt. Az iskola életében nagy változást – az oktatásban változatosságot – jelentő nemzetiségi oktatás-nevelés bevezetését céltudatosan szervezte, irányította. Különös gondot fordított mindig is a rászoruló diákok támogatására, önzetlen magatartása mindenki számára követendő példa.

FullSizeRender (22)
Varga Tibor

Dunakeszi Város Képviselő-testülete Varga Tibor részére „Dunakeszi Város Díszpolgára” kitüntető címet adományozza. A történelemben nem nagy idő az a 40 év, amit Varga Tibor a pedagógusi pályán, s az a 25 év, melyet a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium igazgatójaként eltöltött. Ám ez idő alatt nemzedékek nőttek fel, és pedagógus életművek születtek a keze alatt. Varga Tibor 1977-től pedagógusként dolgozott a Radnóti Miklós Gimnáziumban, majd egy kis kitérő után 1992-ben intézményvezetővé nevezték ki. Szakértelmének köszönhetően az országban elsők között alakult meg a nyolcosztályos képzési rendszer 1992-ben. 2004-ben indult az első olyan osztály, amely nyelvi előkészítő képzésben is részt vett. A gimnázium az elmúlt években mindig az ország legjobb középiskolái közé került be, 2016-ban már a 28. helyet érték el. Diákjai kiváló eredményeket értek el az országos versenyeken. Végzett diákjai visszatérnek hozzá megköszönni a gimnáziumi éveket. Vallja, hogy ez a legnagyobb elismerés egy tanár számára.

Szakmai munkájának elismeréseként 1999-ben Németh László-díjat kapott, majd 2002-ben megkapta a Dunakeszi Városért arany fokozatát, 2010-ben, az egyik legnagyobb pedagógiai díjban, az Arany János díjban részesült, idén pedig átvehette a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári tagozat rendkívül magas állami kitüntetést. Dunakeszin fogalommá lett a „Radnóti”, büszkeség tölti el azt, aki „Radnótis” diák vagy tanár lehet. 40 év pedagógusi és 25 éves intézményvezetői pályafutása teljes és egész, példaértékű valamennyiünk számára.

Előző cikkNyár elejétől jönnek a lezárások az M2-en
Következő cikkFelújítják a Dunakeszi Rendőrkapitányságot