Az Ingatlannet.hu korábbi elemzéseiből már kiderült, hogyan hatott a koronavírus első és második hulláma Dunakeszi ingatlanpiaci áraira, illetve a harmadik hullám időszakára is előrevetítették a lehetséges forgatókönyvet. Az ingatlanportál pedig most azt összegzi, hogy a koronavírus megjelenésétől egészen a jelenlegi tetőzésig milyen változások álltak be.

Drágábbak a dunakeszi családi házak

Az ingatlannet.hu statisztikai adatai szerint a járványhelyzet alatt sok városban, településen csökkentek az ingatlanok kínálati árai. Dunakeszi nem tartozik ebbe a körbe. A lakóingatlanai közül a családi házak átlagára 2020 január és 2021 március között emelkedett, míg a lakások ugyanazt az átlagárat mutatták idén márciusban, mint a tavalyi év elején.

A vizsgált időintervallumban azért voltak olyan hónapok, amikor leestek a kínálati átlagárak. A panellakások esetében még az első hullám alatt történt csökkenés, a családi házak pedig nemrég, a harmadik hullám kezdetén lettek olcsóbbak. Az áresés azonban egyik esetben sem volt tartós. A családi házak összességében még így is sokat drágultak, a lakásárak pedig többnyire ugyanazon a szinten mozogtak.

A legfrissebb, márciusi adatok alapján a családi házak 600 ezer Ft/m2-es, a téglalakások 650 ezer Ft/m2-es és a panelek 530 ezer Ft/m2-es átlagáron kerültek az ingatlannet.hu kínálatába.

A vásárlók jobban preferálják a dunakeszi házakat, mint a lakásokat

Dunakeszin a házak drágulásának oka, hogy egyre több ingatlankeresőnek esik a választása egy önálló kertes házra. Már a koronavírus megjelenése előtt is népszerűnek számított ez az ingatlantípus, de a vírus megjelenése után csak fokozódott a keresletük.

Azért szeretik jobban a vásárlók a kertes házakat, mint a téglalakásokat vagy panellakásokat, mert zöldövezet veszi őket körül, és jobban el vannak szeparálva. Ezek a szempontok mindig is fontosak voltak, de a karantén, a home office terjedése, valamint a korlátozások ráébresztették az embereket arra, hogy ezek mára már elengedhetetlenek. Persze a legfontosabb választási szempont még mindig az ár, de ebből a szemszögből is jobb egy családi ház mellett dönteni. A belvárosi V. kerületben a téglalakások 1 millió 200 ezer Ft/m2-es átlagáron kerültek meghirdetésre idén márciusban, melynél az agglomerációban sokkal olcsóbbak voltak a családi házak, gyakran akár négyzetméterenként átlagosan félmillió forinttal is kevesebbet kérhettek értük a tulajdonosok.

Milyen magasra emelkedhetnek a családi házak árai?

Az új trend valószínűleg továbbra is uralkodni fog az ingatlanpiacon, tehát a családi házak népszerűsége megmarad. Ez pedig az árak további növekedését indokolja. Ráadásul az állami támogatások tovább élénkítik majd a piacot. Drasztikus drágulásra azért még mindezekkel együtt sem számíthatunk, inkább a kisebb mértékű áremelkedés jellemezheti 2021 elkövetkezendő hónapjait.

Előző cikkTömegesen oltottak a Járműjavítóban
Következő cikkFúvósok ébresztették Dunakeszit május elsején