Január 1-től tilos lett volna az egész országban a kerti hulladék égetése. Egy friss kormányrendelet szerint azonban a veszélyhelyzet végéig továbbra is az önkormányzatok hatáskörében marad annak eldöntése, hogy lehet-e égetni vagy sem. Dunakeszin még tavasszal hoztak egy rendeletet, hogy a Zöld Dunakeszi Program jegyében 2020. március 1-től tilos az avar- és kerti hulladékok égetése a város egész területén.

2021. január 1-től az egész ország területén tilos lett volna a zöldhulladék- és avar égetése az udvarokban. Akár 3 millió forint bírságot is kiszabhattak volna az égetőkre. Erről a Poston is írtunk.

Az új törvényt még a nyár közepén fogadta el az országgyűlés. A jogalkotók célja a levegő minőségének javítása, ezáltal az emberek egészségének védelme volt.

December 2-án azonban váratlanul megjelent egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben “a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról” – vette észre a budapestkornyeke.hu. Magyarán január 1-je után is lehetne avart égetni a veszélyhelyzet végéig, ha helyben nem tiltják.

Dunakeszin azonban már tavasszal hoztak egy tiltást ezzel kapcsolatban. Eszerint a

Zöld Dunakeszi program jegyében 2020. március 1-től tilos az avar- és kerti hulladékok égetése Dunakeszi egész területén. 

250 autóbusz csinál akkora koszt, mint egy kerti tűz egy svájci tanulmány szerint. Egy nagyobb kupac avar 6 órás égésével annyi szállópor keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órai folyamatos közlekedése során.

Előző cikkÚj otthona van a VSD kézilabdázóinak
Következő cikkA dunakeszi főkertész a valódi karácsonyfát ajánlja