Zuhog az eső, szürkeség és hideg van. Dunakeszi parti sétányán egy lélek sincs. Kivéve a városi napközit, ahol rotyog a gulyás a bográcsban és az asztalok mellett nyugdíjasok tereferélnek. Ma búcsúztatták el a nyugdíjasklub vezetőjét, Terbe Józsefné Csöpi nénit.
A marhahúst már tegnap feldarabolták, akárcsak a hagymát. Ma pedig reggel hétkor szorgos kezek meggyújtották a tüzet a bogrács alatt. Fél tizenkettőkor végigkóstoljuk a húst, a csipetkét, a répát. Ha a répa kész, akkor a gulyás is kész – mondja Laci bácsi, aki szüntelenül vigyázza és keveri az ételt. Szerinte a gulyás borral az igazi.
Ebben a nagy többség is megerősíti. Akárcsak abban, hogy az idősebbek már nem isznak sok alkoholt. „Sok gyógyszert szedünk, nekünk már nem szabad” – magyarázza elnézően a csodálkozó fiatalnak Éva néni. Rámutat az asztalra, ahol inkább csak gyümölcslevek sorakoznak.
Miközben mindenki kedvesen sütivel kínál, Csöpi néniről beszélgetünk. „Öregszünk, értjük, hogy lemondott. És persze sajnáljuk” – hangzik az általános vélemény. „De nem teljesen megy el. Segíteni fogja a klub új vezetőjét, Zupka Sándort” – teszi hozzá Zsóka néni.
Aztán eljön a búcsúünnepség ideje. Szépen beszél a polgármester, Dióssi Csaba is: „Lehet eső, vörös riasztás, mindig élénk a nyugdíjasklub.” Virággal köszöni meg az egykori tanító néni szelíd határozottságát.
Csöpi néni 23 évvel ezelőtt lépett be a klubba, 21 évig vezette. Mindenkinek, sokaknak név szerint, megköszöni a munkáját. Beszédét remegő hangon egy Marquez-idézettel zárja: „Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént!”
Mosolyogva sorakoznak a gulyásért a nyugdíjasok, amit Csöpi néni is porcióz. Mindenkihez van egy jó szava. Mindenkinek ízlik az ebéd, a gulyás és a sütemény. A eső meg csak esik odakint.
