Az itt élő emberek, térségünk lakossága a békét és a biztonságot választotta, nemet mondott a káoszra, az acsarkodásra, és nemet mondott az elvek nélküli hatalmi törekvésekre – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, városunk és térségünk országgyűlési képviselője, aki az április 3-i választásokon meggyőző fölénnyel kapott újabb négy évre mandátumot erre a pozícióra. Így továbbra is ő képviseli érdekeinket az országgyűlésben. Mint mondta, az eddig elvégzett munka folytatására készül az előttünk álló időszakban, vagyis, ahogyan eddig is, úgy ezután is azon dolgozik majd, hogy régiónk hazánk legdinamikusabban fejlődő térsége maradjon.

Hogyan értékeli az eredményeket: ön szerint milyen szempontok alapján döntöttek a választók, amikor leadták a szavazatukat?

Az itt élő emberek a békét és a biztonságot választották, nemet mondtak a káoszra, az acsarkodásra, nemet mondtak az elvek nélküli hatalmi törekvésekre. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavazatával támogatta azt a közös munkát, amelyet az elmúlt években elvégeztünk, és hozzájárult ahhoz, hogy továbbhaladjunk azon az úton, amelyen elértük, hogy a Pest megyei 5-ös számú választókerület hazánk legdinamikusabban fejlődő térségévé váljon. Ez egy olyan meggyőző eredmény, amelyet nem érhettünk volna el összefogás és együttműködés nélkül, és amit mindenképp meg kell őriznünk a továbbiakban is. Egyúttal szeretném megköszönni mindenkinek, aki munkájával és igyekezetével segítette a közös sikerünket! Legyünk büszkék magunkra, mert bebizonyosodott, hogy ha összefogunk, még a legnagyobb túlerő sem képes bennünket megállítani.

Hogyan látja térségünk további esélyeit és lehetőségeit, milyen fejlesztéseket tervezhetünk?

Dunakeszit és térségét nagyszerű, szorgalmas emberek lakják, egy példaértékű igazi közösség. Munkámmal mindig is az volt, és továbbra is az a célom, hogy az itt élő kicsik és nagyok mindennapi életét szebbé és jobbá tegyem. Ezért dolgoztam, és a jövőben is ezért fogok mindent megtenni. Mert a bizalmat bizony minden egyes nap ki kell érdemelni! A további fejlesztések irányait az elmúlt évek eredményei tulajdonképpen már kijelölték számunkra, az egészségügyi és oktatási, közlekedési fejlesztéseket kell továbbvinnünk, bölcsődéket, óvodákat és iskolákat építünk – több ilyen beruházás már folyamatban is van régiónkban, gondoljunk csak az ország legnagyobb oktatási beruházására a Diáknegyedre –, megújulnak az egészségügyi intézményeink, de ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetünk a zöld beruházásokra is, a természet- és környezetbarát fejlesztésekre. Régiónk egy nagyon tudatos közösség, a fiatalok és a fiatal családok igénylik a környezetkímélő megoldásokat, a természetbarát szempontokat.

Mit tart a választások legfontosabb tapasztalatának?

A választásokon is bebizonyosodott, hogy körzetünk lakói ragaszkodnak ahhoz, hogy térségünkben továbbra is adott legyen a mindennapok nyugalma, az alkotó munka, a tervezhető és kiszámítható jövő. Pontosan tudják az emberek, hogy csak békében lehet építkezni, fejlődni. Éppen ezért továbbra is elsődleges szempont számunkra, hogy Magyarország kimaradjon a szomszédságunkban folyó háborúból, és hogy megőrizzük a stratégiai nyugalmunkat. Segítjük a bajbajutottakat, befogadjuk és ellátjuk a menekülteket, de nem küldünk sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajnába. A béke megőrzése a további fejlődésünk és az elért eredményeink megőrzésének garanciája. Én pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy folytassuk a közös munkát, nagyon sok feladat áll még előttünk.

Ez is érdekelheti:

Előző cikkElpusztult őz teteme az Alagimajori útnál
Következő cikkVége a választásnak, máris hatalmas áremelkedés a fővárosban