Vannak helyzetek, amelyek első hallásra megoldhatatlannak tűnnek. Aztán Dunakeszin újra és újra bebizonyosodik, hogy ami máshol lehetetlennek látszik, arra itt mindig akad egy segítő kéz. A Dunakeszi Jézus Szíve Plébánia idén is megszervezi a nyári tábort a Böjte Csaba által létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány szovátai Szent József Gyermekvédelmi Központjának kis lakói számára. A kapcsolat immár több mint másfél évtizedes: 2011 óta minden évben érkeznek gyermekek Dunakeszire, hogy egy hétre kiszakadhassanak a mindennapokból, élményeket gyűjthessenek és megtapasztalják a szerető közösség erejét. Most azonban segítségre van szükség.

Az idei tábor július 25. és 31. között lesz, amelyen 18, tíz és tizennyolc év közötti gyermek, valamint két kísérő vesz részt. A szervezők elmondása szerint a dunakesziek ezúttal is segítettek: a táborhoz szükséges tárgyi adományok szinte teljes egészében összegyűltek és szállása is van érkezőknek. Anyagi támogatásra azonban még szükség van, hogy a programok és a tábor költségei biztosítottak legyenek. És van még egy váratlan akadály.

A napokban leállt a Nagymaros–Visegrád közötti kompjárat, amelyre a július 27-re tervezett visegrádi kirándulás épült. A program csak úgy valósulhatna meg, ha sikerülne egy 20 személyes kisbuszt biztosítani a csapat számára, ennek bérlése azonban jelentős pluszköltséget jelent.

Arany Dóra, a tábor szervezője így fogalmazott: „Egy jelentős problémába ütköztünk: az alacsony vízállás miatt a napokban leállt a Nagymaros–Visegrád kompközlekedés, ami a július 27-i programunkhoz nélkülözhetetlen lenne, mert Visegrádra látogatnánk. Ami megoldás lenne a problémára, az egy 20 fős kisbusz bérlése, ami elég költséges. Tudom, hogy ennyivel a tábor előtt ez szinte lehetetlen, de ha valaki ebben tudna segíteni, azért nagyon hálás lennék.”

Most ismét eljött az a pillanat, amikor megmutathatja magát Dunakeszi összefogása. Ha van olyan vállalkozás vagy magánszemély, aki anyagilag tudná támogatni a tábort, vagy segítséget tud nyújtani egy 20 személyes kisbusz biztosításában, az egy egész csapat gyermek számára teheti felejthetetlenné ezt a hetet.

Aki anyagi támogatással vagy egy 20 személyes kisbusz biztosításával hozzá tudna járulni ahhoz, hogy a tábor minden tervezett programja megvalósulhasson, kérjük, keresse Arany Dórát a +36 20 940 5236-os telefonszámon. Minden felajánlás óriási segítséget jelent a gyerekek számára.

Előző cikkÚjabb szakaszon újult meg a Rév úti járda Dunakeszin
Következő cikkKözmeghallgatást tart a képviselő-testület július 23-án