Nagy változás történt a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár életében az elmúlt időszakban. Új igazgatót neveztek ki az élére. Lőrincz Róbert elődjét, a könyvtárat harminc évig irányító Csonka Máriát kérdeztük.
– Hogyan és miért lett könyvtáros Dunakeszin?
– 1985 szeptember elsejétől lettem a városi könyvtár igazgatója. A Magyar Közlönyben meghirdetett pályázatra jelentkeztem. A Pest Megyei Könyvtár akkori igazgatója Békés György hívta fel a figyelmemet, és ajánlotta, hogy pályázzam meg az állást. Akkor már több éve Dunakeszin laktam, és Gyuri Bácsi a Pest Megyei Könyvtár módszertani osztályán eltöltött éveim után úgy ítélte meg, hogy alkalmas lennék a munkára.
– Pontosan mikortól és mennyi ideig vezette a könyvtárat?
Harminc éven át voltam a könyvtár vezetője, 2015. december 16-a óta vagyok nyugdíjas. Bizonyára sokaknak hosszúnak tűnik ez az idő, de soha nem unatkoztunk. Az olvasói elvárások, a szakmai kihívások igényelték a folyamatos megújulást, és nem volt két egyforma évünk. Tevékenységünket a „stencilgéptől a digitális szolgáltatásokig” kifejezéssel tudnám leírni. Azt a sokszínű munkát pedig, ami a kettő között van, talán egy többkötetes könyvben lehetne csak összefoglalni.
– Van-e kedves, esetleg legkedvesebb emléke az akkori időszakból?
Számomra csak kedves emlékek vannak. Kezdődött 1986-ban az új (jelenlegi központi) könyvtár arculatának kialakításával, majd az 1. és 2. számú fiókkönyvtárak korszerűsítésével. Folytatódott a hagyományteremtő rendezvényekkel, a sikeres pályázati tevékenységgel, a könyvtári munka számítógépesítésének elindításával, és a mai napig történő folytatásával. Szép emlékeim közé tartozik a lakossági igényeknek megfelelő szélesebb körű közművelődési tevékenység. Felkaroltuk az amatőr művészeket, írókat, akik a mai napig kötődnek az intézményhez, a könyvtárosokhoz. Legkedvesebb emlékeim között a könyvtár névfelvételét említem, és örülök, hogy Kölcsey Ferenc mellszobra a könyvtár parkjában ma is emlékeztet erre.
– A könyvtár igazgatójaként milyen eredményre a legbüszkébb?
Arra vagyok a legbüszkébb, hogy ma is közel 4.000 regisztrált olvasója van a könyvtárnak. Ezek az olvasók személyesen is járnak a könyvtárba, de használják online szolgáltatásainkat is. Büszke vagyok hagyományos rendezvényeinkre, például az Irodalmi Szalonra, és hogy a könyvtár kollektívája jelen van a város közéletében. Itt kiemelném a város 750. évfordulóját, amikor maradandót alkottunk a Telekeszi TV által élő adásban közvetített nagyszabású, több ezer embert megmozgató helytörténeti vetélkedőn. Ma is jelen vagyunk a város legnagyobb rendezvényén, a DunakesziFeszten. Természetesen a könyvtárosok kollektívájára is büszke vagyok, akik kiválóan felkészült szakmai közösséget alkotnak, és azért dolgoznak, hogy az olvasóink elégedettek legyenek.
– Tapasztalata alapján hogyan változtak a dunakesziek könyvtárlátogatási szokásai?
A dunakeszi lakosoknak a korszerű számítógépes munka megteremtésével megadtuk azt a lehetőséget, hogy ők is, mint a világ bármely polgára a honlapunkról elérhető szolgáltatásokat a nap 24 órájában használni tudják. Ha zárva van a könyvtár, ők akkor is tudnak böngészni az adatbázisokban, a katalógusban, tudnak dokumentumot hosszabbítani, félretenni, beiratkozást kezdeményezni. A személyes látogatás mellett jelentősen megnőtt az online könyvtárhasználat, az elmúlt év végén meghaladta a 100.000 főt. Örömmel említem meg, hogy egyre több kisgyermekes szülő hozza el a könyvtárba a gyerekeit, hogy találkozzanak a könyv, a mese által nyújtott élményekkel.
– Mit gondol a könyvtárak jövőjéről a 21. században?
Azt gondolom, hogy a könyvtárak információközvetítő szerepe megkérdőjelezhetetlen. Nagyon sokáig fog még működni a hagyományos könyvtári funkció a digitális technika, az online használat mellett. Számos külföldi példa mutatja a könyvtárak változását, közösségéi térré, találkozóhellyé, úgynevezett „harmadik hellyé válását,” ahol találkozni lehet, és amely segíti a generációk együttélését.
