Január 28-án zajlott Dunakeszi Város Képviselő-testületének idei első ülése, mely nem várt monológgal és szópárbajjal ért véget.

Az elmúlt hetek leggyakoribb témája a városi közéletben a Bajcsy-Zsilinszky utca egyik szakaszának megnyitása voltak.
A város balliberális képviselői a Bajcsy-Zsilinszky út egy szakaszának lezárását kívánták feloldani a forgalom csökkentése érdekében az utóbbi hetekben. A megnövekedett forgalmi terhelés egyértelmű megoldását az említett útszakasz lezárásának feloldásában látják, így a témában aláírásgyűjtésbe is kezdtek.
A helyi önkormányzat tisztán látva a helyzetet, valamint nagy hangsúlyt fektetve a lakossági visszajelzésekre is, egy szakértők által megalkotott, a probléma megoldását szolgáló közlekedési infrastruktúra-fejlesztésekről szóló előterjesztést tűzött a csütörtöki ülés napirendjére.

Érthetetlen módon azonban, ugyanazon képviselők, akik pár perccel korábban még a Bajcsy-Zsilinszky út egy szakaszának megnyitása mellett kampányoltak a forgalom csökkentése érdekében, a probléma megoldását szolgáló szakértői véleményre és fejlesztési javaslatra nemmel szavaztak. Erre reagálva következett Erdész Zoltán, alpolgármester monológja, melyre nem számíthattunk. Érdemes megnézni!

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=B33T1E5_COg[/youtube]