Augusztus 19-én ünnepélyesen megnyílt a XXVIII. Dunakeszi Nyári Tárlat a VOKE József Attila Művelődési Központban. Az idei kiállításon 40 helyi és környékbeli alkotó mutatja be festményeit, grafikáit, szobrait, textilműveit és fotóit.
Csoma Attila, a központ igazgatója a megnyitón kiemelte:
“Ez a tárlat nemcsak a művekről szól, hanem a közösségről is. A helyi alkotók munkái együtt adják ki Dunakeszi kulturális arcát, és bízom benne, hogy ez a hagyomány még évtizedekig erősíti városunk közösségét.”

Tamó Nóra tolmácsolta a Vasutas Országos Közművelődési Egyesület elnökének üzenetét is, amely szerint “minden alkotás egy darabja Dunakeszinek, mintha a város lelkének mozaikjai állnának össze egy nagy színes képpé.”

Új kiállítók
Az idei tárlaton nyolc művész állít ki először Dunakeszin: Balogh Katalin, Delafraye Nikolett, Gyarmati-Kovács Péter, Kalmár Andrea, Kosztolányi Mariann, Sárközi Helga, Zupánné Fehér Klára és Zseszerán Antal.

Kiállító művészek
Ádám Katalin, Bajmógel Dóra, Balogh Edit, Balogh Katalin, Bartha Kata, Chiba Miklós, Csizmadia Klára, Debreczeni Béla, Delafraye Nikolett, Dohány Zoltán, Gyarmati-Kovács Péter, Halász Géza, Ignéczi István, Juhász Terézia, Jung Erzsébet, Kabai Attila, Kalmár Andrea, Királyné Aftán Csilla, Koncz Noémi, Kosztolányi Mariann, Kubó Éva, Mucsi Erika, Mucsi Tina, Nádor Géza, Patyus Ferenc, Peti Sándor, Sárközi Helga, Szabóné Czank Magdolna, Szilágyi Katalin, Takácsné Hovánszki Andrea, Tóth Imre, Tuzson-Berczeli Péter, Vándor Gábor, Varga M. Marietta, Varjas János, Vincze József, Vörös István, Zászlósi Mária, Zupánné Fehér Klára, Zseszerán Antal.
Díjazott alkotók
Idén először adtak át elismeréseket is a tárlaton:
- Balogh Katalin – Nyári Tárlat díj
- Sárközi Helga – Nyári Tárlat díj
- Kabai Attila – Nyári Tárlat díj
- Tuzson-Berczeli Péter – Nyári Tárlat nagydíj

A megnyitón Begidsán Péter trombitajátéka tette ünnepélyesebbé az eseményt.

A kiállítás augusztus 21. és szeptember 5. között látogatható a VOKE József Attila Művelődési Központban.