Eredetileg a Bárdos Lajos Általános Iskola diákjai adtak volna műsort az aradi vértanúkra emlékezve, azonban a kitartó eső miatt ez elmaradt. Az önkormányzat viszont megtartotta a koszorúzást, a megújult téren Tuzson Bence igazságügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet.

Ami nekünk tetszik címmel írtunk korábban cikket arról, hogy megújult a lakótelep és a gyártelep között fekvő park, az Aradi vértanúk tere.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet

A téren hatalmas gyalogos forgalom haladt át korábban is: a lakótelep, a buszmegállók, a gyártelepi állomás, az Iskola utcai üzletsorok, a Kiserdő utcai házak lakói mind mind ezen a téren keresztül közlekednek, tavaly pedig már egy sokkal szebb környezetben tehették ezt.

Korábbi képünk a felújított térről

A tér a közlekedési funkción túl más szerepet is betölt. A névadóknak, azaz az aradi vértanúknak is emléket állít, ezért ma délelőtt itt helyezték el koszorúikat a városi intézmények vezetői, a pártok, a nemzetiségi önkormányzatok és a meghívott vendégek.

Előző cikkMegtartotta alakuló ülését az új képviselő-testület
Következő cikkSzijjártó Péter: “Dunakeszi odatette rendesen” – Átadták a DDN uszodáját