Idén a tehetséggondozás területén kivételesen hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája és a pedagógus-élethivatás melletti elkötelezettsége elismeréseként Eötvös József-díjban részesült dr. Domoszlai Erzsébet, a Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, a zongora tanszak vezető tanára. A díj kapcsán kérdeztük városunk kiváló pedagógusát.
Több rangos díjat is kapott már a pályája során. Ezt hova sorolja?
Ez a legmagasabb szintű pedagógiai állami kitüntetés. Nagyon megtisztelő, hogy a döntéshozók rám gondoltak. Dunakeszin mindeddig Szakáll Lászlóné kapta meg egyedül az Eötvös József-díjat, illetve most már én is birtokosa lehetek ennek a csodálatos elismerésnek. A zenepedagógia területén Ujfalussy Józsefet, a Zeneakadémia egykori rektorát is ezzel a díjjal jutalmazták, rendkívül megtisztelő ebbe a nívós csoportba tartozni.
Mindig zenével akart foglalkozni, gyerekkora óta?
Igen, ez így volt. A szüleim nagyon szerették a zenét. Az ‘50-es években, amikor Dunakeszit körülbelül még csak tízezren lakták, nagyon kevés hangszer, zongora volt a városban. Édesanyámnak sikerült egyet szereznie, ennek köszönhetően hamar elkezdtem zongorázni. Ügyesnek tűntem, így anyukám kitalálta, hogy zongoratanár legyek. Abban az időben a zongoratanárok nagyon nagy tiszteletnek örvendtek, én is ebben a szemléletben nőttem fel. Amikor vasárnaponként mentünk a templomba, akkor mindig megkérdezték tőlem: “Erzsike, még mindig zongoratanár akarsz lenni?” Hallották a szomszédok, hogy sokat gyakoroltam.
Belém ívódott már ötéves koromban, hogy nekem ez lesz a hivatásom.
A munkahelyén kívül otthon is főszerepet kap a zene az életében?
Nálunk állandóan szól a zene. Hatalmas kottatáram van, sikerült egy Bartók- növendék hagyatékát is megvenni nagyon különleges művekkel, azokat játszogatom. Esténként, éjszakánként sincs üres pillanatom, mert a nemzetközi versenyeket hallgatom, hogy el tudjam helyezni a növendékeimet, hogy milyen szinten vannak. Sok versenyre járok, muszáj tájékozódni.
Rengeteg tanítványából vált elismert művész
Mit tart a legnagyobb sikerének a pályáján?
Majdnem minden évben továbbtanul egy-egy növendékem. Mindig megkérdezem őket, hogy miért választják ezt, a sok lemondással járó pályát. Tavalyelőtt felvételizett egy diákom, ő azt mondta, hogy zongoratanár szeretne lenni, nem művész. Azzal indokolta a döntését, hogy engem mindig nagyon boldognak lát. “Ha ezt lehet ilyen jól csinálni, akkor én is zongoratanár szeretnék lenni” – mondta. Könnybe lábadt a szemem a válaszától. Azt hiszem, hogy ez a legnagyobb siker, ha ilyen visszajelzést kapok.
A konzervatóriumban több olyan osztálytársammal tanultam, akik később ismert művészek lettek. Nekem más utam volt, hiszen mindig pedagógus, zongoratanár akartam lenni, de ez egy szocializációs döntés volt a családom részéről, amit én elfogadtam, hiszen ebben nőttem fel. Örülök, ha hatással tudok lenni a gyerekekre. Sok tényező együttesen határozza meg egy tanítvány útját.
Milyen céljai vannak még a pályán?
Nekem csak egy célom van, az, hogy taníthassak, mert ez hatalmas örömmel tölt el.
Van egy kimagaslóan tehetséges hétéves tanítványom. Bele sem merek abba gondolni, hogy ha 15 éves koráig tanítom, akkor én hány éves leszek.(nevet) Öröm átadni a tudásomat a jövő generációjának. Sokan gratuláltak a díj miatt, én mindenkinek azt válaszoltam, hogy a díjnak a növendékeim is részesei, velük együtt értem el ezt a sikert.
Ha jól tudom, körülbelül 60 zenei tehetséget nevelt fel?
Talán többet is, mert korán kezdtem a tanítást. Főiskolás koromban is tanítottam már.
Hiába csábították máshová
Mindig Dunakeszin tanított?
Igen, főállásban mindig itt tanítottam. Másodállásban vállaltam el Gödöllőn a kiemelkedően jó képességű gyerekek oktatását. A konzervatóriumban is tanítottam. Záborszky Kálmán Kossuth-díjas karmester édesapja, Záborszky József zeneszerző, hegedűművész mindig el akart csábítani, hogy tanítsak a Városligetben, a Szent István Gimnáziumban, de én mondtam neki, hogy
nagyon szeretem Dunakeszit, ahol ki tudja, hogy miért, nagyon sok tehetséges gyerek van.
Szinte minden évben felvételizik egy-egy diákom a konzervatóriumba.
Hazaviszi ezt a szép díjat?
Egy kicsit hazaviszem, hogy a családom is részesüljön a díj örömében, majd valószínű, hogy az iskolában hagyom. El kell mondanom, hogy ez a díj nem létezne a családom önzetlen elfogadása nélkül. Emlékszem, Nyíregyházára úgy jártam tanítani, hogy reggel fél 6-kor indultam, abban a periódusban a férjemnek kellett többet vállalnia a családi szerepből. Nagyon sokat köszönhetek a családomnak, a férjemnek, akik tolerálták azt a rengeteg időt, a hétvégeket, az utazásokat, amit nem velük töltöttem.
A gyerekei folytatják a zenei pályát?
A lányom Amerikába ment férjhez, zeneakadémiát végzett, egy amerikai versenyen ismerkedett meg a mostani férjével. Ő is zongora szakon végzett, ami talán természetes, mivel nálunk minden szobában van egy-egy zongora. Kállay Gyula bácsi, városunk egykori díszpolgára annyira megkedvelt, hogy mindig eljött a növendékek koncertjeire. Amikor látta, hogy nincs a kultúrháznak, a gimnáziumnak, a zeneiskolának zongorája, akkor adományozott, több helybéli iskola is kapott pianínót. Összesen nyolc zongorát adományozott a város intézményeinek, amelyeken feltüntettük a nevét, hogy ezeket tőle kaptuk adományként.
Sok közismert zenészt ismer?
Igen, hiszen a tehetséges gyerekek jelentik az összekötő kapcsot velük. Indítottam több tanítványomat a Virtuózok, a Magyar Televízió komolyzenei tehetségkutató versenysorozatán, régen pedig a Ki mit tud? tehetségkutató versenyen is. Annyi sztorim van! Volt olyan évad, amikor két tanítványom is indult a Ki mit tud? tehetségkutatón. Ajánlották a versenyen, hogy ne azonos néven indítsam a gyerekeket. Az egyiket az asszonynevemen, a másikat a leánykori nevemen indítottam, hogy mindkettőnek ugyanolyan esélye legyen. A középdöntőig eljutottak, amikor kiderült, hogy mindkettő az én tanítványom, utána már csak az egyiket juttatták tovább. Rengeteg izgalmas sztorim van, mivel sűrűn éltem az életemet, mindig maximális hőfokon foglalkoztam a diákjaimmal.
