A pásztorok szűkszavú emberek, akik életük nagyrészét az állatokkal, a természetben töltik. Ma már csak kis számban űzik ezt a foglalkozást, de volt olyan idő, amikor több ezer embernek biztosított ez a hivatás megélhetést. Nekik megvolt a saját nyelvezetük, amit az öregek a mai napig beszélnek.
A Hortobágyon biztosan találkozhatunk igazi pásztorokkal, de az ország nyugati részén, kisebb falvakban is vannak még pásztorok. Annak ellenére, hogy nem a szószátyárságukról híresek, mégis kialakult egy sajátos nyelvezetük, ami az egyik leghíresebb magyar kutatót is érdekelte.
Herman Ottó, hazánk egyik legsokoldalúbb természettudósa volt, aki egy személyben testesítette meg az ornitológust, az ichthiológust, az arachnológust, de dolgozott néprajzkutatóként, régészként és politikusként is. Igazi polihisztor volt, akinek nem csak a természettudományok, de a nyelvészet is sokat köszönhet, hiszen megszállottan kutatta a magyarság – és ezáltal a magyar nyelv – eredetét is. A tudóst érdekelte a pásztorok életmódja és az általuk beszélt nyelv is. Bejárta az ország eldugott tanyáit, a Hortobágy vidékét, feljegyezte a Móricz novelláiban is gyakran előforduló kifejezéseket, melyek így fennmaradhattak az utókornak. Így született meg A magyar pásztorok nyelvkincse című kötet, amiből a mai ember is képet kaphat a 100 évvel ezelőtt élt pásztorok világáról.
Na de mit jelentenek a következő kifejezések?
A képek csak illusztrációk.
A nyelvészeti cikksorozatunk a Magyar Nyelvőr Alapítvány közreműködésével készült.
