Hamarosan elkezdődik a Dunakeszi Életfa Rehabilitációs Intézet épületének részleges korszerűsítése, amihez az állam 50 millió forint támogatást ad – mondta Fülöp Attila Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az intézetben tett látogatásakor.

Délelőtti kézműves foglalkozás a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat Életfa Rehabilitációs Intézetben, Dunakeszin.
MTI/Kovács Attila

2017 óta négy, korábban állami fenntartású szociális intézmény került a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába, hangsúlyozottan olyan területeken, ahol az egyház erős gyülekezeti háttérrel rendelkezik. Ezek közé tartozik a dunakeszi intézmény, amely az ötszáz embert gondozó Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat részét képezi –  erről már Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke adott tájékoztatást.

Fülöp Attila pedig az 50 millió forintos támogatáson túl arról is beszélt, hogy a szociális bentlakásos intézmények 25 százaléka, a szociális alapszolgáltatások 44 százaléka egyházi fenntartású, a gyermekvédelmi intézményrendszerben pedig az idén eléri a 60 százalékot az egyházi fenntartók aránya.

Előző cikkJárvány: Magyarország szigorúbb az EU-nál, az M2-es is érintett
Következő cikkOtt volt a strandon? Fúvósok búcsúztatták a karanténidőszakot