Majdnem bejutott a Nemzeti Vágta döntőjébe Dunakeszi képviseletében Szabó Nikolett. Miután megnyerte előfutamát, a középdöntőben 3 tizedmásodperccel előzték meg.

Lovasok versenyeznek a Nemzeti Vágta előfutamában a Hõsök terén. Szabó Niki a kép baloldalán, éppen előzés közben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Lovasok versenyeznek a Nemzeti Vágta előfutamában a Hõsök terén. Szabó Niki a kép baloldalán, éppen előzés közben.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

Talán egy bő nyakhosszal, ha megelőzték Szabó Nikolettet a Nemzeti Vágta középfutamában, így nem került a döntőbe. A versenyről édesapja számolt be a Postnak. Szabó Tamás elmondása szerint

az utolsó előtti kanyarnál az élen haladó két ló összeért.

A csemői paripa hátsó lába és a dunakeszi paci első lába akadt össze olyannyira, hogy Niki lova meg is sérült. Ennek ellenére még indított egy hajrát, de már nem sikerült nyernie.

Szabó Tamás sportszerűen úgy fogalmazott: lehet, hogy csak mi érezzük úgy, berántották Niki elé a másik lovat, ezért volt a pillanatnyi megtorpanás.

Amúgy az eredménnyel elégedett, hiszen a 19 lány most először indulhatott a felnőtt futamban. Azt tudni kell róla, hogy 3 éve a pónik versenyében (kishuszár) nyerni tudott.

Jövőre is megpróbálják, hiszen Niki mostani lova, My Colt Medál, csak másfél hónapot tudott Alagon készülni. A gyorsaságával nem is volt gond, de az irányíthatóságán még sokat lehet javítani. Talán ennek is volt köszönhető a középfutamban sorsdöntő koccanás.

A futamokat egyébként a Duna Tv aloldalán visszanézhetik.

Előző cikkMég a rendőrök is kijöttek az esős lecsófesztiválra
Következő cikkSárkányhajóban, szalaggal az élhetőbb városokért