Vastag- és végbélszűrési program indul ősztől, az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió – 50 és 70 év közötti – férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A szeptemberben induló program során az első szűrésnél székletmintát kell küldeni a vizsgálatot végző laboratóriumba. Ezt követően már csak azokat hívják be a végbéltükrözéses, hivatalos nevén kolonoszkópiás vizsgálatra, akiknél a minta alapján gyanú merül fel arra, hogy polipjuk vagy daganatuk van.

A tájékoztatás szerint levelet küldenek majd, de arról nem beszéltek, hogy milyen elv alapján. Az sem világos, hogy aki már járt ilyen szűrésen azt előbbre vagy inkább hátrább sorolják majd.

A rövidesen kiküldendő meghívólevelekben az áll, hogy az emberek forduljanak a háziorvosukhoz, tőlük tájékoztatást és a – teljesen fájdalommentes – mintavételhez szükséges csomagot kapnak. A feladat mindössze annyi, hogy két egymást követő nap székletmintáját – egy lezárt borítékban – postára adják a kijelölt laboratóriumnak.

A mintavételt mindenki maga, saját otthonában végezheti el.

A rendszert úgy kell kialakítaniuk, hogy ne legyenek várólisták – hangsúlyozta a tisztifőorvos, hozzátéve, ehhez egyebek mellett megfelelő számú és felszereltségű kolonoszkópiás laboratóriumra van szükség. Jelenleg 50 ilyen laboratórium vesz részt a programban, ezeket a legmodernebb, világszínvonalú műszerekkel szerelik fel – mondta Kovács Attila tisztifőorvos. (MTI)

 

Előző cikkCsütörtökön szúnyogirtás lesz Dunakeszin
Következő cikkMár szóltunk, de változik a forgalmi rend a Fazekasnál