Átadták a régi földhivatal megújult részlegét. A DÓHSZK dolgozóinak egy része költözött ide. Ami fontos, hogy ezentúl az emberek itt tudják intézni a köz- és iskolai étkeztetéssel kapcsolatos ügyeiket. Magyarán itt is befizethetik az iskolai ebédet.

hivatal2, DÓHSZK

A kitöltött száraz pezsgőt össze kellett önteni, mert a DÓHSZK dolgozói kizárólag az alkoholmentes változattal koccintottak az új épületükre. Ez így rendben is van, hiszen kedden is komoly munka várt rájuk. A munkanapjuk azonban rendhagyó módon indult. Hivatalosan is átadták új helyüket. A régi földhivatal egyik szárnya újult meg, feledvén a szocializmus szürke betonpaneles emlékét.

Szabóné Ónodi Valéria
Szabóné Ónodi Valéria

A DÓHSZK gazdasági osztályának munkatársai, és ami fontos lehet a Dunakeszin élőknek, az iskolai étkezésért felelős részleg költözött ide a Bajcsy 32-ből.

DÓHSZK, ebéd
A megújult hivatal a Vasút utca 11. alatt található.

Muszáj volt, hiszen az intézmény feladatai bővültek és szűkös volt már a hely a régi épületben. Nem véletlenül mondta a miniünnepség után a Postnak Szabóné Ónodi Valéria a Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ vezetője: a zsúfoltság miatt fontos volt a kollégákat célszerű és kellemesebb körülmények közé költöztetni. Reményei szerint ez majd meglátszik az ügyek intézésekor is, hiszen a kulturált körülmények szinte kikövetelik a figyelmességet.

hivatal, DÓHSZK

Ezt erősítette meg a rövid beszédet mondó Dióssi Csaba is. A polgármester fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a városban élők az önkormányzat vásárlói. Adójukkal ugyanis szolgáltatást vesznek és hivataloknak őket kell maradéktalanul kiszolgálni. Ezentúl pedig már megfelelő körülmények között tehetik mindezt.

 

Előző cikkFeltöltődés és emelkedett hangulat vár ránk vasárnap!
Következő cikkKülönös vizes ballonok a főtéren – Épül a jégpálya