Több közlekedési táblát megrongáltak a Duna-part – Rév közelében. A medernél egyet kivágtak, a Kiscsurgó és Felhő utca találkozásánál pedig a jelzőtáblát kidöntötték. Keresik a tettest vagy tetteseket, 100000 Ft nyomravezetői díjat ajánlottak fel.

Bűncselekmény követ el, aki közlekedési táblát rongál meg, vagy helyez át – olvasható a város honlapján annak kapcsán, hogy több táblát is megrongáltak a Duna-partnál.  Az önkormányzat polgári peres eljárással is megfenyegette az elkövetőt, sőt annak törvényes képviselőjét is, ha kiskorúról lenne szó.

A becsült kár akár többszázezer forint is lehet. Azt kérik, hogy aki bármit is hallott az esetekről az  jelezze az ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu e-mail címen, vagy a +36 27 542 800-as központi telefonszámon munkaidőben.

Végül hozzáteszik: a nyomravezető 100000 Ft. jutalomban részesül!

Előző cikkAmi Dunakeszin ellenállt a járványnak
Következő cikkKorlátozások lesznek – mondta Orbán Viktor a járványról