A napi 11 Auchan-körjáratból 4 rövidített útvonalon közlekedik majd, amely a Fő úton végig haladva bemegy a lakótelepre, majd vissza a Fő úton. Ezt azzal indokolják, hogy a lakótelepen élőknek így nem kell körbeutazniuk a várost.

Az Auchan tájékoztatása szerint 2020. március 1-től változik az áruházba közlekedő ingyenes busz menetrendje. Az indoklás szerint ezzel segítenek a barátság úti lakótelep élőknek, akiknek 4 járattal már nem kell körbeutazniuk Dunakeszit. Erről egyébként az áruház döntött. Már kb. fél évvel ezelőtt is szó volt ehhez hasonló lépésről, de akkor elhalasztották a döntést. Sőt, akkoriban a járatritkítás is szóba került. Mindenesetre a városnak sok beleszólása nincs a dologba, de a szerződés szerint előzetesn egyeztetni kell az ilyen lépést.

Vasárnaptól mindenesetre a napi 11 körjáratból 4 rövidített útvonalon közlekedik majd, amely a Fő úton végig haladva bemegy a lakótelepre, majd vissza a Fő úton.

A hétvégi 14 órai járat 15 órakor indul majd, valamint az Auchan módosít néhány megállót is. A tapasztalataik szerint a Dunakeszi Repülőtér megállót kevesen használják, ezért ezentúl a Rehabilitációs Intézet megállónál tudnak felszállni az utasok. Az Auchan-járat pontos menetrendjét itt találja.

Előző cikkKatalizátort akart lopni, de beszorult a kocsi alá a dunakeszi férfi
Következő cikkHárom hét és itt a Futakeszi