Bővített, új buszközlekedés lép érvénybe Dunakeszin. Januárban teszt-üzemmódban, februártól pedig végleges menetrend szerint járnak majd a buszok.

helyi_buszjárat

Az eddigiekhez képest 60 százalékkal bővül a helyi buszközlekedés, így egy sokkal szélesebb körű közlekedési lefedettséget biztosítunk a lakosság részére. Az eddigiekkel ellentétben, a két Tesco áruházat külön kiszolgáló buszjárat helyett egy összekötő ingajáratot alakítottak ki, így az összekötő buszjárat a vonalhálózat részévé válik, a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Vasútállomás érintésével. A vonalakat is meghosszabbítják, hiszen nem csupán a két Tesco között működnek majd, hanem a Dunakeszi-Göd Tesco áruház felől a révhez is lemennek. A másik áruház esetében pedig egy kitérőt tesznek a vasútállomás felé.

Erősítést kapott a reggeli közlekedés, plusz egy járat indul hat és hét óra között, ami a munkába és iskolába indulóknak nyújt segítséget, de elérhetővé teszi az SZTK-t is, és egy újabb járat az alagligeti lakóparktól is indul.

Jelentős újdonság a vasárnapi tömegközlekedés. A jövőben délelőtt és délután is két- két járat fog közlekedni a Rév és a Temető állomások között, érintve a Táncsics utcai megállót és Alagligetet is.

Az önkormányzat által létrehozott együttműködéseknek köszönhetően az Auchan, a Tesco és a városi tulajdonú buszok együttesen és összehangoltan szolgálják ki a városi buszközlekedést a lakossági igényeknek megfelelően.

Az új, bővített menetrend hatályba lépésének időpontja 2016.január 4., mely január végéig teszt-üzemmódban fog működni. A későbbiekben várhatóan lesznek még pár perces módosítások, melyekről természetesen minden esetben tájékoztatjuk a lakosságot.

Az életbe lépő menetrend itt érhető el.

Forrás: www.dunakeszi.hu

 

 

Előző cikkRendkívüli anyagi támogatást kapnak az intézményi takarítók
Következő cikkHivatalosan is szentté avatták Teréz anyát