Csak bizonyos számú vásárló tartózkodhat egyszerre a  Tesco áruházaiban – áll a vállalat közleményében. A cég limitálja és ellenőrzi, hogy egy időben hány vásárló tartózkodhat egyszerre egy adott áruházban. Ez a korlátozás a 9-12 óráig tartó időszakra vonatkozik.

Az áruház alapterületéhez képest annyi ember tartózkodhat bent, ahány biztonságosan be tudja tartani a 2 méteres egymás közötti távolságot. Ezt egy applikáció segítségével számolják. A pontos létszám az áruházak mérete miatt változó. A belső üzletsorral is rendelkező áruházak esetében az épületben tartózkodók létszáma lesz az irányadó. Az intézkedést csütörtöktől vezetik be országosan.

Azon áruházaknál, ahol több bejárat is van, csak egyet lehet majd használni.

Az új intézkedés a 65 éven felettiek védelme érdekében a nekik fenntartott vásárlási időszakra is vonatkozik. A közlemény egyértelműsíti, hogy szigorúan ellenérzik majd az életkort.

A közleményben kiemelik, Tesco követi a hatóságok ajánlásait, a fizikai távolságtartást elősegítő, valamint a vásárlók és munkatársak biztonságát szolgáló intézkedések listája a vállalat weboldalán olvasható.

Előző cikkKét hét és kész van a parkoló a Katonadombnál
Következő cikkCsernobil miatt szólalt meg az OMSZ