A közeljövőben lesz 70 éves Szunyoghy András grafikusművész, akinek alkotásait tekintheti meg városunk művészetkedvelő közönsége – e szavakkal köszöntötte a József Attila Művelődési Központ Magyarság Galériájában a megnyitó alkalmából megjelenteket Harangozó Katalin, a kiállítás rendezője.

A tanárnő kedves szavakkal méltatta a kiállító művészt, a Magyar Művészeti Akadémia tagját, akinek születésnapi tárlata képezi az alapját a Vigadó Galériában hamarosan megrendezésre kerülő életmű-kiállításnak- írják a dunakanyarregio.hu oldalán.

A nagy érdeklődéssel kísért programot a kiállítás rendezője, Harangozó Katalin nyitotta meg
A nagy érdeklődéssel kísért programot a kiállítás rendezője, Harangozó Katalin nyitotta meg

 

A Dunakeszin élő jeles muzeológus, biológus dr. Mészáros Ferenc megnyitó beszédében felelevenítette, hogy sok évtizedes ismeretség fűzi a művészhez, a családjához, hiszen édesapjának, az Afrika-kutató Szunyoghy Jánosnak, a neves zoológusnak 1964-től munkatársa volt. Mint fogalmazott, a „sokarcú” alkotó, a tehetség színes gazdagságával megáldott művész itt látható grafikái, könyvei, bélyegei mind magukért beszélnek. „Egy fantasztikus ember, aki a művészet minden ágában csodálatos dolgokat készített” – mondta elismerően Szunyoghy Andrásról.

Dr. Mészáros Ferenc és Szunyoghy András
Dr. Mészáros Ferenc és Szunyoghy András

 

Dr. Mészáros Ferenc a kiállító grafikusművész édesapjához fűződő szakmai, munkatársi kapcsolata során megélt közös élményükön keresztül mutatta be Szunyoghy János emberi nagyságát, színes egyéniségét. – Csodálatos ember volt, aki nagyon jól rajzolt, a társadalmi változás iránt érzékeny ember csodálatos megjelenítői ezek a grafikák, s van bennük humor is, ahogyan édesapja kimértségében is ott volt mindig a humor. Ízig-vérig úriember, kiváló zoológus, nagyon jó kolléga volt, aki jól rajzolt, kiválóan értett az emlősökhöz. S ezek mind elmondhatók Szunyoghy Andrásról – mondta elismeréssel a hangjában dr. Mészáros Ferenc, aki befejezésül köszönetet mondott azért, hogy 52 év barátság után megnyithatja a grafikusművész kiállítását.

A Szunyoghy család művészetét, alkotói és emberi kiválóságát méltató megnyitón Szunyoghy András rövid, ám rendkívül színes megszólalásában úgy fogalmazott, hogy családjában a nagyapja, az édesapja mellett nem csak ő, de gyermekei is művészként alkotnak. Édesanyja ugyan őt kiskorában a zongora mellé parancsolta, de hamar be kellett látni, hogy nem ezen a területen fogja művészi adottságait kibontakoztatni. „Két év után a tanárnő berendelte a szüleimet, mondván, hogy neki a kenyere függ tőle, de egyikünk szakítson a zenével.” – mondta nagy derültség közepette.

A megnyitón fellépett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola két növendéke: Papp Henrik, aki több országos gordonkaverseny győztese, valamint Rónaszéki Sára, aki zongoratanárnak készül.

A két tehetséges művész, Rónaszéki Sára és Papp Henrik
A két tehetséges művész, Rónaszéki Sára és Papp Henrik

 

Szunyoghy András grafikusművész kiállítása február 10-ig tekinthető meg munkanapokon 9-20 óráig a dunakeszi József Attila Művelődési Központban.

szuny5

Művészek egymás között: Szunyoghy András és Dusza Tibor festőművész
Művészek egymás között: Szunyoghy András és Dusza Tibor festőművész

 

Szunyoghy András 1982-ben a Képzőművészek Szövetsége megbízásából sokszorosító grafikai műhelyt rendezett be a Római Magyar Akadémián. Kiállított Firenzében, a Medici Palotában, Assisiben és a Római Magyar Akadémián. Róma mérföldkő volt az életében. Itt határozta el, hogy elkészíti az Állatok Anatómiáját. Ember- és állatanatómiai albumait, Rajziskola című könyveit világszerte ismerik és használják. Rézmetszésű bélyegeivel 1995-ben elnyerte az “Év bélyegtervezője” díjat.

Ismert és elismert művészeti tevékenysége mellett Újpest kulturális közéletének aktív és meghatározó egyénisége. A Magyar Művészeti Akadémia tagja.

 

Forrás: dunakanyarregio.hu

Vetési Imre (Dunakanyar Régió)
Fotó: KesziPress

Előző cikkJótékonysági Spinning tekerés a G-Clubban
Következő cikkHallgass blues-t ingyen Dunakeszin!