Összesen 730 millió forint állami támogatást kapott Dunakeszi egy bölcsőde és egy óvoda megépítésére. Erről döntött pénteken a Pest megyei közgyűlés. A Post információi szerint az új iskola közelében építhetik meg a két intézményt, de végleges döntés még nincs. 

Már hétfőn el kell kezdjük a munkát, hiszen, ha gyorsak vagyunk, akkor sok mindenre elég lesz ez a pénz – vélte Seltenreich József a Postnak. A megyei közgyűlési fideszes politikusa arról is beszélt, most ki kell számolni, hogy mire elegendő ez az összeg, de a két intézmény most már biztosan megvalósul. Az óvodai pályázat érdekessége, hogy a dk-s Radnóti Henrik tavaly decemberben blogjában még úgy írt: “Idén újra pályáztunk. Sem (sic) hír arról, hogy nyertünk volna”. Update: az önkormányzat cikkünk megjelenése után jelezte, hogy tavaly ők sem tudták, lesz-e állami pénz az intézményekre. Idén nyáron jelezték nekik, hogy erre már van esély.

Az építendő óvoda területe sárgával, “Má” betűjellel van jelölve.

Mint arról korábban beszámoltunk a város előzetesen úgy számolt, hogy az óvoda 600 millióba kerül majd, de végleges költségvetés még nincs. A városvezetés azonban bízik abban, hogy az alagligeti lakópark mellett, az új iskolánál a két intézménnyel megoldható lesz a fiatal családok számára a gyerekek elhelyezése, nevelése.

Előző cikkPénteken nincs nyitva a városháza
Következő cikkMilliókba kerülhet a parlagfű