Valószínűleg sokan meglepetten figyelték október 31-én, ahogy egy nagyobb csoport tökökkel a kezében végigsétál a városon. A visszajelzésekből kiderült, Dunakeszi első közösségi sétája nagyon jól sikerült. A következőt decemberre tervezik – árulta el kérdésünkre Pazurik Ádám.

k1

– Pár hete alakult a Közösségi Séta – Dunakeszi elnevezésű csoport a Facebook-on. Miért indította ezt el?

– Már évek óta motoszkált bennem a gondolat, valahogyan össze kellene hozni a város lakóit. A közösségi séta műfaját is régóta ismertem és most ősszel sikerült két hozzám hasonlóan elhivatott emberrel megismerkedni. Ők Molnár Zsolt és Sopsits-Kovács Diána. Így hárman szerveztük meg az első sétánkat október 31-én.

k2

– Sokan elmentek?

– A résztvevők száma messze felülmúlta az elképzeléseinket. Míg mi 3 és 35 főt saccoltunk, valójában több mint ötvenen sétáltak velünk át a városon. Pontos adatot azért nem tudok adni, mert nem mindenki jött velünk végig és olyanok is voltak, akik útközben csatlakoztak hozzánk.

– Milyen útvonalon haladtak?

– A Kazinczy utca és a Tompa Mihály utca kereszteződésénél található játszótérről indultunk és érintettük a Cassalgrande, illetve a Dózsa György teret is. Eredetileg 1,5 órásra számoltuk a séta idejét, de valójában több mint három órán át tartott.

k3

– Hogyan értékelhető az első séta?

– Szerintem jól. Emlékszem, hogy már sötét volt, amikor egyszer hátranéztem és láttam, ahogy a vidáman beszélgető csapatot megvilágítják a töklámpások. Nekem ez nagyon jó érzés volt. Menet közben persze sokakkal beszélgettünk és mondták, hogy mennyire jó ez az egész. Sőt, azt is mondták, hogy jövőre is eljönnek.

k4

– Viszont nem kell addig várniuk.

– Így van. A lelkes visszajelzések alapján döntöttünk úgy hárman, hogy a következőt Mikulás idejére szervezzük meg. Na most úgy tűnik, hogy ez egy kicsit tolódik. Valószínűleg december 13-án sétálunk újra, igaz akkor az elsőhöz képest rövidebb útvonalon. A részletekről a Facebookon és a honlapunkon közöljük a legfrissebb információkat. Mindenkit szeretettel várunk!

 

Előző cikkKörnyezettudatosság a közlekedésben: CNG-töltőállomás
Következő cikkMegérkeztek az új fogorvosi székek