Harmadik olyan péntekjére készül a dunakeszi Kispiac, amelyen egy logisztika újítás után online, az autóból szinte kis sem szállva lehet vásárolni. A forradalmi újításra rácsodálkozott a magyar sajtó is, a Post azonban a piac főszervezőjével is tudott beszélgetni. Kovács Zsuzsa készségesen válaszolt kérdéseinkre.

Két drive-in pénteken vannak túl, mik a tapasztalatok?

Az ötlet a gyakorlatban is jól működött, zökkenőmentesen folyt a termékek átadása. Az autóval érkezők betartották azt amit kértünk. Így ténylegesen minimalizálni tudtuk a személyes kontaktust vásárlóinkkal.

Komoly logisztikának látjuk ennek megszervezését, hiszen most a Szent István suli parkolójában vannak a Kispiac felújítása miatt. Például, hogyan oldják meg a készpénzes dolgokat?

Nagyon hálás vagyok, hogy használhatjuk az iskola parkolóját, amíg befejeződik a felújítás. Sok helyünk van, ami segíti a drive-in működtetését. A drive-ines vásárlás igénybevételéhez regisztrálni szükséges az oldalunkon, ami után összeállítható és termelőinknek beküldhető a virtuális bevásárlólista.  A Kispiacon a termékeket összekészítve adjuk át, a csomagtartóba pakolunk, a vásárlás ellenértékét pedig egy átlátszó tasakban nyújtják ki vásárlóink az ablakon. Kértük, hogy kis címletű bankjegyekkel és aprópénzzel készüljenek, amit szinte mindenki megfogadott.

A rendelést visszaigazoló e-mailben még nem tudjuk a termékekért fizetendő végösszeget megadni, mert nagyon sok termék végleges ára a kimérés után áll elő. Ilyen termékek a tejtermékek, füstölt,- és húsáru. Az informatikai támogató rendszerünket folyamatosan fejlesztjük, hogy a megnövekedett és változó igényeknek megfeleljen, dolgozunk azon, hogy pontos fizetendő végösszeget már a vásárlás előtt ki tudjuk küldeni e-mailben. Remélem, hogy nagyon rövid időn belül ez is sikerül.

Mondjon egy példát, ha valaki sonkát szeretne vásárolni, azt miképpen lehet előre “leméretni”?

Amikor valaki bevásárló listán megrendeli a terméket, jelen esetben sonkát, akkor megadja, hogy mekkorát szeretne belőle. A termelő megkapja az igényt, kiméri és névre becsomagolja, majd a végleges árát megadja nekem, hogy átvezethessem a vásárlók terméklapján, pl. a vevőnek eltett konkrét sonka 1 kiló 57 deka, ezért annak ennyi és ennyi az ára. Minden kimérős termék végleges ára felkerül a termék lapra, így elő tud állni a pontos, fizetendő végösszeg. A rendszerünk finomhangolása folyik, nagy munkában vagyunk.

Az ilyen áthajtásos vásárlás viszont a piac sava-borsát veszi el, nem sajnálja a nézelődést, a nyüzsgést?

Minden piac színek, illatok, ízek, hangok, hangulatok kavalkádja, normál üzemmódban a Kispiac is ilyen. Most viszont a járvány miatt, ezt felül írja az óvatosságra és biztonságra törekvés. Vásárlóink értékelik és pozitív visszajelzéseikkel támogatják azt a törekvésünket, hogy a friss termelői árut minél kevesebb érintkezéssel vásárolhassák meg.

A termelők mit szóltak az ötlethez, vélelmezem ez nekik is több munka?

Nagyon sok plusz munkát jelent nekik is, de ezzel együtt örülnek a lehetőségnek, hogy meg tudják tartani vevőik jelentős részét. A médiafigyelem erőt ad a folytatáshoz.

Lesz ennek az eladási formának jövője, vagy a járvánnyal ez is megy majd?

Ezt most még nem lehet tudni, az idő és az igények majd eldöntik. Valószínűnek tartom, hogy ha nem kell azon aggódnunk, hogy bárki is megbetegedhet a személyes érintkezés során, akkor az emberek nem akarnak majd autóból vásárolni. A Kispiac mindig is élen járt az új kezdeményezésekben, biztosan lesz más kreatív ötletünk, hogy színesítsük és közösségi élménnyé tegyük a piacozást.

Érdekes amit mond, közösségépítés?

Igen, hiszek ebben. Nagy öröm, ha az emberek a tudatos vásárlás mellett jól is érzik magukat, megállnak beszélgetni, a gyerekek szaladgálhatnak, a felnőttek jó levegőn kicsit kiereszthetnek egy-egy fárasztó munkahét után. Ez most csak emlék. Békeidőben mesélünk a mesefa alatt a kicsiknek, máskor zenélünk, gyerekfoglalkozásokat tartunk, komposztközösségként gyűjtjük a komposztot, szatyorkölcsönzőt működtetünk, igyekszünk megvalósítani a csomagolásmentességet, zöld asztalunk is van. Remélem eljön ismét az az idő, amikor nemcsak a remek termelői áruk beszerzési forrásaként, hanem közösségi térként is gondolnak vásárlóink a Kispiacra.

Előző cikkA kormányintézkedések részletei
Következő cikkKét hét és kész van a parkoló a Katonadombnál