Új óriásplakátok kerülnek ki szombat reggeltől Dunakeszi hirdetőfelületeire. Egy Facebook-csoportot hirdetnek, amely a járvány miatt jött létre.

A régi, főleg programokat hirdető, és ezért aktualitásukat vesztő óriásplakátok helyett a cikkünkben is szereplő egyen plakátok kerülnek ki Dunakeszi hirdetőfelületeire. Azt a Facebook-csoportot népszerűsítik, amelyet a járvány hozott létre és segíteni próbál a korlátozások és rendkívüli intézkedések miatt nehéz helyzetbe kerülteknek.

A csoport alig egy hete jött létre és máris számos helyen és emberen tudott segíteni. Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni amikor segítségről van szó. Volt, akinek egy budai gyógyszertárba ment el valaki, mert csak ott lehetett olyan gyógyszert kapni, amire az idős embernek szüksége volt. Más viszont komoly számítástechnikai eszközzel segített egy családon, ahol az online tanuláshoz kimondottan jól jött egy laptop.

A Dunakeszi összefog csoportban tehát nem a világot kell megváltani, hanem hétköznapi, szinte magától értetődő segítséget is elfogadnak. A plakáton látható QR-kódot beolvasva egyből a csoportban találja magát és ha egyetért a járvány elleni küzdelem eme civil formájával, akkor máris csatlakozhat hozzá.

A plakát ötletét látva Gerner Péter, az őszi önkormányzati választásokon alulmaradt ellenzéki expolgármester-jelölt azt írta, hogy ez pótcselekvés és a plakát egy meg sem nevezett Facebook-csoportot reklámoz, arról már nem is beszélve, hogy a most nem ajánlott kézfogás látható szimbólumként. A csoport neve: Dunakeszi összefog, amely elég nagy betűvel látható a plakáton és a QR-kód is egyből odavisz. A Facebookon Sipos Dávid alpolgármester úgy válaszolt: Várjuk a bejegyzést ami arról szól, hogy hány embernek és miképpen segített Dunakeszin. Nem csak most a koronavírus kapcsán, hanem úgy en bloc bármikor.

 

Előző cikkA Lidl is szól
Következő cikkHa karanténbe kerül valaki, ezek a szabályok