Marci, maradj felirattal és Nyíri Márton fotójával ellátott stencilezett plakátok kerültek ki Dunakeszi több hirdetőoszlopára. A láthatóan amatőr plakátokon nem szerepel az, hogy kinek a nevében tették ki. Nyíri Márton múlt hét pénteken mondott le képviselői mandátumáról.

Marci,maradj, plakát

Politikai vihart kavart, hogy pénteken lemondott mandátumáról Nyíri Márton jobbikos képviselő. Azt írta, hogy az utóbbi időben “politikai, stratégiai és kommunikációs véleménykülönbség alakult ki köztem és az engem delegáló szervezet vezetése között, mely feloldhatatlannak bizonyult”. Többen, így egy blog is, konkrét okot is tudni véltek.

A Jobbik helyi szervezete ezek után közleményt adott ki. Ebben azt írják: “A város önkormányzatához közeli propagandalapok bulvárgyanús állításaival szemben szó sincs a képviselő politikai értelemben vett “kinyírásáról”, a döntést a Jobbik Dunakeszi Alapszervezetének elnökségével folytatott többszöri megbeszélést követően ő maga hozta meg”.

A kedden kikerült plakátokon nem szerepel, hogy kik marasztalnák a volt környezetvédelmi tanácsnokot. Ebben a kérdésben jogilag nem egyértelmű a helyzet. A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szerint – ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik – a sajtóterméken és egyéb kiadványon fel kell tüntetni a szerkesztésre és kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat, így a kiadó nevét, székhelyét, a kiadásért, illetve a szerkesztésért felelős személy nevét.

A választási eljárásról szóló törvény szerint plakátnak kell tekinteni a választási falragaszt, feliratot, szórólapot, vetített képet, emblémát mérettől és hordozóanyagtól függetlenül.

Az már egy másik kérdés, hogy a Nyíri Márton melletti plakátok nem választási időszakban kerültek ki, így nehéz megítélni, hogy a stencilezett, amatőr plakátok “egyéb kiadványnak” minősülnek-e.

Előző cikkSzünet lesz a városházán
Következő cikkKossuth-díjasok nyomják a dixie-t Dunakeszin