Zenétől lesz hangos a hétvégén a dunakeszi főtér. Három napon keresztül dzsessz szól majd. Annak is a populárisabb változatai szólalnak majd meg. A dixie egyik jeles képviselője, a Hot Jazz Band is fellép majd. Bényei Tamást a Kossuth-díjas együttes tagját kérdeztük a szabadtéri muzsikálás varázsáról.

Hot Jazz Band1

Mit ad a dixie egy mai fiatalnak, aki mondjuk David Guettán nőtt föl?

Egészen új hangzást hozunk majd az életébe. Persze fontos, hogy a hangszeres zene érdekelje a hallgatót, vagy felkeltsük iránta az érdeklődését.

Mire kell figyeljen, tételezzük fel, hogy van egy kis muzikalitása.

A mi zenénk melodikus, könnyed, ritmikus és a számok nem végtelenített dallamfoszlányok. A dalok egy része elgondolkodtat és mégis kikapcsol. A klasszikus dzsessz ebből a szempontból csak látszólag könnyedebb műfaj, nagyon sok érzelem, mélység van benne.

Mitől különleges egy Kossuth-díjas dixie-zenekar?

A Hot Jazz Band négy nemzetközi versenyt nyert Franciaországban, melyet egyetlen más zenekar sem tett meg. Olyan rangos külföldi fesztiválokon játszhattunk, mint  Lyon, Montlouis, Marciac, Helsinki, Isztambul, Samois, Zürich, Sacramento (USA), Lake Tahoe (USA), köztük olyanokon, ahová magyar zenekar sosem jutott ki. Amerikában többször voltunk, mint Benkóék, ha ez számít. Amiben még mások vagyunk, az a magyar könnyűzenei hagyományok, a két háború közti, dzsesszkorszakbéli repertoár ápolása, korhű megszólaltatása, amit 1945 után elsőként kezdtünk el. Szakítva az amatőr konvenciókkal egyfajta paradigmaváltást vittünk végbe a tradicionális dzsessznek nevezett stílusban.

Mi a különbség egy szmokingos Müpa-koncert és egy egy ingujjas szabadtéri zenélés között?

A zenész mindig ugyanúgy áll ki, hogy a legjobbat akarja nyújtani. Ebből a szempontból nincs különbség a főtér és a Müpa között. Az már egy másik kérdés, hogy egy falunapon, vagy egy városi szabadtéri koncerten rögtönzöm a műsort, ezzel spontánabb lesz a hangulat zenészeim és a közönség számára is. Figyelem milyen a hangulatuk, mely számokat fogadják szívesebben.

Dunakeszire mit tervez?

Mivel dzsesszfesztiválon lépünk fel, lesznek úgy mondd komolyabb számok is, de közkedveltebb magyar dallamokat is eljátszunk. Mindig is célom volt, hogy ezeken a könnyed dallamokon keresztül szerettessem meg a számomra oly kedves dzsesszt a publikummal. Majd meglátjuk, mit hoz ki belőlünk a közönség.

Melyik a kedvenc száma?

Ahogyan a repertoárunk változik, úgy vannak újabb és újabb kedvenceim, mostanában az After You’ve Gone-t szeretem, a magyarok közül a Tedd ide, tedd odát.

Akkor másképpen kérdezem, mi lesz a ráadás?

Most azt tippelem, hogy a Haccacáré-val fejezzük majd be a várhatóan egy órás koncertünket.

 

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=YbhPuRVy_w8[/youtube]

 

Miért ez a kedvenc?

Mert ezt többnyire együtt szoktuk énekelni a közönséggel, akiknek kedvéért ugye fellépünk Dunakeszin is.